Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)
Harmadik könyv. A katholikus erkölcstan alapvonalai
— mint Jézus neve: Jézus egyházára hagyta tanítását, és megbízta, hogy minden embert vezessen parancsai megtartására és közölje velük kegyelem-eszközeit. A serdülő ifjúság körében is be kell töltenie ezt a feladatát és pedig különösen az iskolában. Az egyház erre a jogára mindig igényt tartott. Mikor a hatvanas években a badeni kormány a katholikus iskolák ellen megindította a harcot, IX. Pius pápa a freiburgi érseknek azt írta, hogy az oktatásnak és nevelésnek elválasztása a vallástól szerfölött veszélyes, kivált a népiskolákban. «Mert ezekben az iskolákban a vallási tanításnak az oktatásban és nevelésben annyira az első és uralkodó helyet kell elfoglalnia, hogy minden más ismeretnek, melyet a gyermekekkel közlünk, csak mellékesnek kell feltűnnie. Ezért az ifjúság a legnagyobb veszélybe kerül, ha a nevezett iskolákban az oktatás nincs a legbensőbb összefüggésben a vallásoktatással. A népiskolák tehát, mivel elsősorban vallásos, jámbor, keresztény életre kell kioktatniok a népet, jogosan követelik, hogy az egyház minden más nevelő-intézetnél jobban gondoskodjék és őrködjék felettük... azok pedig, akik azt kívánják, hogy az egyház hagyjon föl vagy ideiglenesen szakítson vezetésével és befolyásával az iskolákra, a valóságban azt kívánják tőle, hogy isteni alapítójának parancsai ellenére cselekedjék és hogy hűtlenné legyen az Istentől reábizott nagyfontosságú kötelességhez, t. i. hogy minden embernek lelkiüdvéről gondoskodjék.» XIII. Leo 1887. dec. 22.-én kelt és a bajor püspökhöz intézett körlevelében panaszkodik, hogy el akarják az egyháztól rabolni az iskolákra gyakorolt befolyását. «Szerfölött igazságtalan dolog a tanintézeteket elzárni az egyházi tekintély elől, mert hiszen 546 HARMADIK KÖNYV