Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)

Negyedik konferencia. Isten szava

80

MERCIER : KISPAPJAIMHOZ

alatt melengeti fiatal csibéit. A belénk öntött természetfölötti életnek, melynek gócpontja bennünk izzik, már a puszta fogalma is szinte megkívánja, hogy mibennünk valami állandó befogadó képesség legyen, mely befogadja az értelmünkre és akaratunkra sugárzó malasztot, amely ezeket tevékenységre serkenti és működésben tartja. Valóban azon lelkek tapasztalása, kik figyelemmel kisérik azt, ami belsejükben történik, szintén tanúságot tehet ezen felsőbb behatásnak eleven valóságáról.

De akkor honnan van, hogy nem hallgatunk jobban erre az isteni szózatra?

Onnan, mert hogy meghalljuk, hallgatni is kell rá.1 Mindenekelőtt magától értetődőleg az a leglényegesebb követelmény, hogy szándékosan ne fordítsuk el figyelmünket Isten szavától. Nincs süketebb ember, mint aki nem akar hallani, tartja a közmondás.

Erről az első föltételről tettünk említést egy újabb körlevelünkben, mikor a jóakaratú emberekhez szólva ezen szavakat intéztük hozzájuk : Mindaz, amit Isten tőletek követel, csak annyi, hogy legyetek őszinték magatokkal szemben. «Uram mondotta a zsoltáros, ki fog lakni a Te hajlékodban? Vagy ki fog nyugodni szent hegyeden? Aki szennyfolt nélkül jár és igazságot cselekszik, ki igazat szól szivében, qui loquitur veritatem in corde suo, ki nem cselekszik álnokságot nyelvével és felebarátjának rosszat nem teszen és gyalázást nem vészén be felebarátai ellen».1 ■ A szentség őszinteséget, derűt jelent. Legyen sze1 Isols. 14, 1—4.