Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Harmadik konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás erkölcsi szempontból
66 MERCIER: KISPAPJAIMHOZ s evégből lelkűkre akartam kötni, bogy gondos figyelemmel őrizzék ellen gondolataik kifejezését. Borromei szent Károly szintén erre az álláspontra helyezkedett, mikor az ő «Institutiones ud universum seminarii regimen pert inen tes»-é b e n a következőket írja : «.Cum silentium permultum ad pacis pietatisque conservationem, ad studia et ad multas perturbationes evitandas conferat, numquam colloquantur, nisi de rebus necessariis; idque praecipue ante et post orationem, Missam, examen conscientiae, sanctissimorum Poenitentiae et Eucharistiae Sacramentorum perceptionem ; praeterquam relaxationis tempore, quo de rebus utilibus sermones habere sine tumultu tamen licebit». « Vitent autem minus honesta verba inanesque collocutiones : alios inter loquendum ne carpant, aut quovis modo laedant : neque vero se ipsi laudent nisi cum ad proximi fructum id est necessario faciendum».1 Emlékszem, hogy nemrégen egy irodalmi gyakorlat alkalmával hallottam egyiküktől, hogy megemlítette azokat a bölcs és nagyfontosságú tanácsokat, melyeket Bossuet adott a Dauphinnak, hogy vele megértesse, mekkora nevelő hatása van a nyelvtani hibák kijavításának. «Herceg — mondá a tanító — ne higyje, hogy egyszerűen csak azért figyelmeztetjük Önt oly szigorúan tanulmányai közben, mert gyakorlataiban, a szavakban és mondatokban megsértette a nyelvtan szabályait. Mindenesetre szégyen1 P. III. c. 3.
