Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Első konferencia. A magány
BEVEZETŐ BESZÉD 7 mennyien, kivétel nélkül, meg fognak ajándékozni bizalmukkal. Egyházmegyénk jövőjéről van szó ! Hadd alakítsuk mi Önöket bölcs, odaadó vezetőik és tanítóik közreműködésével, hogy rövidesen szárnyra kelhessenek és a gondjaikra bízott lelkeket a keresztény élet szent erkölcseiben kiképezzék. Mielőtt hozzáfognánk beszédsorozatunkhoz, amelyet ma kezdünk meg, elmélkedjünk mindnyájan azokról az apostoli szavakról, amelyek az én érzelmeimet és reménységeimet röviden összefoglalják és alkalmasak arra, hogy az Önökét is lángra lobbantsák. «Oly forró szeretettel szeretlek titeket, mint amilyennel az apa szereti leggyöngébb gyermekeit; szívesen fáradozom és szenvedek, hogy új életet adjak nektek; szívesen adom oda magam, hogy Krisztus lel- keteknek lelke legyen. «Filioli mei, quos iterum parturio, donec formetur Christus in vobis:»1 Mert nem titkolom Önök előtt, hogy leginkább ezen uralkodó gondolatom behatása alatt és azért, hogy magam ennek hűséges betartására nyilvánosan kötelezzem, választottam jelszavamat: «Apostolus Jesu Christin. Első konferenciáinkban azzal a kérdéssel fogunk foglalkozni, hogyan kell Önöknek szemináriumunkról gondolkozniok ? Mi a szeminárium ? Feleletül e kérdésre e két gondolatot fogjuk egymásután kifejteni : A szeminárium a magány hajléka. A szeminárium a lélek nevelőiskolája. 1 1 Qal. 4, 19.
