A Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája 1874-1909. Munkálatok - 72. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1909)

Pap József: A magyar egyházirodalmi iskola története 1874-1900

14 TÖRTÉNETI VISSZAPILLANTÁS és kérték, hogy adja beleegyezését egy magyar tár- saskör megalakítására. Az igazgató örömmel fogadta a két növendéket s megadta a kért engedélyt. Somogyi Károly és Nagy János köré csoportosult kispapok örömmel üdvözölték az eredményt. Somogyi Károly összehívta azután társait s meg- alakultnak mondotta ki a «Magyar társaság»-ot és felszólította őket, hogy válasszák meg a hivatalno- kokat. Egyelőre csak elnököt és jegyzőt választottak. Elnökké Somogyit tették meg, jegyzővé pedig Körmöczy Imrét. Sajnos azonban ennek a társasignak is csakhamar vége lett. Az Ihász köré csoportosult növendékek közül néhánynak, a lármásabbaknak, hogy úgy mond- jam, az elöljáróság titkos ellenzékének nem tetszett a dolog. Ők továbbra is ki akarták zárni teljesen az elöljáróságot. Független társaskör kellett nekik. Az Ihásztól alapított társaságot igyekeztek fenntartani, bár egyesek elpártoltak ettől a körtől és Somogyiék- hoz csatlakoztak. Ilyformán most már nem is két párt volt az intézetben, hanem három : a nemzeti- ségiek, az Ihász pártiak és a Somogyi pártiak. A pap- nevelő a folytonos civódások helye lett. A nemzeti- ségiek a magyarok térfoglalása miatt panaszkodtak, akik megint egymásközt veszekedtek. Mind ez a körülmény már előre halálát jelentette az új társas- körnek. Az elöljárók látván a káros hatást, alig egy hónapi működés után, aug. 10.-én megvonták az imént adott engedélyt. Somogyiék egy keserű csalódással lettek gazda- gabbak. De Ihászéknak is be kellett szüntetniök a

Next

/
Thumbnails
Contents