A Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája 1874-1909. Munkálatok - 72. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1909)
Pap József: A magyar egyházirodalmi iskola története 1874-1900
194 ÜNNEPÉLYEK ÉS MOZGALMAK Egyébként is sohasem különítette el magát a világi ifjúságtól. Midőn 1880-ban a joghallgatók segély- egyesülete felszólította, hogy az egyetem százados évfordulójának ünnepélyén részt vegyen, az elnököt és a titkárt küldte ki képviseletében.1 A Szent-Imre- Kör által rendezett ünnepélyekre mindig kapott meg- hívót. Sőt eleinte a kör rendes heti ülésein is kép- viseltette magát.1 2 A kör zászlószentelésére is elküldte elnökét, hogy az együttérzés jeléül szeget verjen be.3 A kath. világi ifjúsággal való együttérzésnek meg- nyilatkozása volt az 1904. évi május 18.-án tartott eucharisztikus díszgyűlés is, melyet az iskola tagjai az egyetemi kath. ifjúsággal karöltve rendeztek a budapesti eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban. A megnyitó beszédet az Egyetemi Kör elnöke, a záró- szót a Szent-Imre-Kör alelnöke, az ünnepi beszédet pedig Lépőid Antal, az iskola elnöke mondotta «Az Eucharisztiában tovább élő Úr Jézus» cimen.4 Az ünnepélyről beszámoló főjegyző azt jegyezte meg többek közt, «hogy az egyesülés eme első megnyil- vánulása szép jövőre enged következtetni.»5 És igaza volt. Ezután következett a már említett Immaculata ünnepély még ugyanaz év dec. 8-ikán és az ezzel kapcsolatban tartott diákkongresszus dec. 7-ikén és 8-ikán. A világi ifjúságot a budapesti Szent-Imre-Kör, a kolozsvári Szent-Imre-Egyesület 1 1880. XX. r. gy. márc. 14. 2 1889. XIX. r. gy. márc. 16. 3 1900. V. r. gy. nov. 4. 4 1904. XIX. r. gy. ápr. 24., XXIII. r. gy. máj. 22. Rel. 1904. I. 336. 5 Ébredünk. 1904. 235. I.