Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE

257

templomot körülvevő temetőben hallgathatták az istentiszteletet. Végre azok, kik hosszabb időn át megátalkodtak bűneikben, egy kis dombon helyezkedtek el, melyről kilátás nyílt a templom bejáratára. Minden bűnbánónak hajadon fővel és mezítláb kellett megjelennie az istentiszteleten s azonkívül darócba öltözve önmegtagadási gyakorlatokat, böjtöt és egyéb önsa- nyargatási cselekedeteket kellett magára vállalnia.1 Sőt egyes kápolnákban visszaállították a nyilvános önostorozást is. Határozottan félni lehetett az erkölcsi élet felforgatásától.

Megunva végre a sok izgatást, Richelieu elhatározta, hogy egy csapásra véget vet a dolognak. Éjnek idején elfogatta Saint-Cyran apátját sa vincennes-i őrtoronyba záratta. Midőn pedig az önkényes eljárás miatt zúgolódó párisiak zaja hozzá is eljutott, ezt jegyezte meg: «Ha Lutherrel és Kálvinnal is így bántak volna el, most nem állna lángban az egész világ.» De Richelieu nem ért célt. Az üldöztetés nagyobbá tette Saint- Cyran-t és dicsfénnyel övezte homlokát azon időben, midőn a nála lefoglalt, leltározott, tanulmányozott és megvitatott iratai kibontakoztak az eddigi rejtett homályból és elragadták az egész világot, «hasonlóan a magtárakhoz, — jegyzi meg Lancelot, — melyeket feltör az erőszakos ellen s eddig ismeretlen kincseket tárnak elénk».

Egész Párisban elterjedt az elfogatás hire és csakhamar ezerféle mese is szárnyra kapott. Hogy szent Vincénél maradjunk, egyik hír, mely termé1 Faillon, t. II, p. 245.

Depaul szent Vince élete.

17