Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását
DEPAUL SZENT VINCE ELETE 247 óráig igazaknak tartok, tényleg igazak, idővel a világ bámulatátfogják fölkelteni. Egész heteken át tudnék a dologról beszélni.» Majd másutt: «Folytatom szent Ágoston tanulmányozását, kinek munkáit különös szeretettel s legalább véleményem szerint nagy haszonnal olvasom ; már a hetedik kötetnél tartok, noha a jelentősebb könyveket kétszer-háromszor is átolvastam. Nap- ról-napra jobban csodálom e szellem nagyságát és mélységét s igazán bámulatba ejt, hogy tana nemcsak a jelen, de az utóbbi századok tudósai előtt is annyira ismeretlen. Őszintén szólva szilárd a meggyőződésem, hogy az eretnekeken kívül senki sem rontotta úgy meg a vallást, mint a mindkettőnk által jól ismert iskola csacsogó féltudósai. Hogyha ennek vissza kellene térni az ősi módszerhez, mely nem egyéb, mint az igazság, a jelenkori hittudomány arcáról letűnnének nagy részben az igazi hittudomány vonásai. Valóban bámulom azt a nagy csodát, hogy Isten megőrizte a tévtanoktól jegyesét. Szeretnék erről Önnel részletesebben beszélgetni, de erre hetek, tán hónapok kellenének. Támaszkodva a szilárd elvekre, melyekhez eljutottam, már is mondhatok annyit, hogyha a jelenlegi iskolák, akár a jezsuitáké, akár a dominikánusoké, a világ végéig vitáznak is, az eddig taposott nyomokon mindig csak nagyobb tévedésekbe esnek, mert egyik is, másik is mérföldekre jár az igazságtól. A világon senkinek sem merném elmondani a jelenkori vélemények nagy részéről szent Ágoston elvei alapján kiforrt nézetemet, különösen a kegyelem s az isteni előrerendelés'(praedestinatio) tanát illetőleg, mert attól tartok, hogy mint sok mást, engem is Rómába idéz-