Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

236

MÁSODIK KÖNYV

Ezen tudásban, ezen erényben a főjellemvonás a mi Urunk Jézus Krisztusunk, az örök főpapnak szere- tete s a magasztos papi hatalom iránt érzett lángoló lelkesedés. Pappá lenni, folytatni és terjeszteni Jézus Krisztus földi missióját, kézfeltevéssel a bűnöst szentté, ártatlanná változtatni, az ajkak egy szavára áthidalni az ég és föld között lévő mérhetetlen űrt, Jézus Krisztust újból közénk hozni, a szívbe szüntelenül vigaszt, reményt, bocsánatot csepegtetni : hogyne gyúladna ki a lelkesedés tüze e gondolatokra! S mi készít elő e magasztos feladatokra? Három-négy éven át folytatott ima, szent áldozás, szent gyakorlat, lelkiolvasmány s a papnevelő mindenféle ájtatossági gyakorlata. Csak a kőszív maradhat érzéketlen és hideg mindezek hatása alatt.

S mily bámulandó ez a mód, mellyel az egyház a papi hatalmat átruházta. Egy ténykedéssel, egy csapásra is átadhatná. De ő inkább lassan, fokozatos egymásutánban vezet oda, mintha szép fehér márványlépcsőkön kísérne, melyek a templomba vezetnek. Először az egyházi ruha és hajkorona felvétele jelképezi, hogy lemondanak a világ kecsegtető reményeiről s hogy Istent választják osztályrészükül és örök jutal- mukúl. Azután a kisebb rendeket adják fel nekik, melyben jogot és hatalmat nyernek a tizenhetedik században, a papnevelők alapítása előtt annyira lenézett, azóta annyira felmagasztalt alsóbb papi működésre. Manapság már nem egy helyütt látjuk, hogy a papok első miséjén és jubileumain tiszteletreméltó papok, kanonokok, tekintélyes plébániák lelkészei alázatosan viszik a gyertyát, füstölőt és segédkeznek