Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Első könyv. Isten előkészíti Depaul szent Vincét fontos hivatására
82 ELSŐ KÖNYV akarta lemosni a gyalázatot. De mielőtt a helyszínére ment, elkövette nem ritka következetlenségeinek egyikét: a kápolnába jött, buzgón misét hallgatott és még sokáig imádkozott, Isten kegyelmébe ajánlva a párbaj sikerét és lelkének üdvösségét. Épen Depaul Vince mondotta a misét. Ismervén a gróf szándékát, valószinűleg a grófnéval összebeszélve, megvárta, míg mindenki kivonult a kápolnából ; mikor aztán Fülöp Emmanuellel egyedül maradt, hirtelen térdre borult előtte és így kezdett könyörögni: «Engedje meg excellenciád, hogy mély alázattal néhány szót szólhassak. Jó forrásból értesültem, hogy párbajra készül. Azonban Üdvözítőm nevében, kit épen most mutattam fel és kihez most is imádkozik, kijelentem, hogy ha le nem tesz e helytelen szándékról, úgy excellenciád, mint egész családja érezni fogja sújtó kezét».1 E szigorú szavak nemcsak az atya szivét indították meg: megremegtették a keresztény lelket is. Haragja lecsillapodott. Az oltárra tekintett és megígérte a szent papnak, hogy Istenre bízza a boszúállást. Magunktól is gyaníthatjuk, hogy de Gondi grófné az ő angyali jámborságában nem volt az utolsó, ki észrevette azt a mély életszentséget, mely Depaul Vincét jellemezte. Minthogy félénk és gyöngéd volt lelkiismerete egész az aggályosságig, alig várta, hogy feltárhassa lelkét előtte, de sohasem volt hozzá elég bátorsága. De Bérulle-hoz fordult tehát azzal a kéréssel, «tegye kötelességévé e bölcs és erényes papnak, hogy vegye gondjaiba lelkét és támogassa jó feltéte1 Abelly, t. I, p. 30.
