Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ELSŐ KÖNYV

79

zott gyermekeket, hogy faragatlan, vad természetüket megfékezzük és ferdeségeikről leszoktassuk. Mindez nehezünkre esik és mégis helyénvalónak tartjuk, mert erre kényszerít az emberi méltóságnak megbecsülése.

Elborzadunk és boszankodunk, ha oly embert látunk, ki durván sérti az emberi természet méltóságát és állatias élvezeteiben olyan mélyen sülyedt, hogy inkább hasonlít az állatokhoz, mint az emberhez. Ennél sokkal inkább kell borzadnunk minden halálos bűntől, mert a halálos bűn lelkűnknek isteni természetét nemcsak elhomályosítja rövid időre, mint az ittasság eszünk használatát, hanem valósággal eltörli és örökre megsemmisíti.

Vájjon van-e önmegtagadás, van-e fáradság, mely nehezünkre esik akkor, midőn Isten képére teremtett természetünk tökéletesítéséről van szó, midőn arról van szó, hogy erkölcseinket méltókká tegyük a fölsé- ges Isten házában ránk várakozó örök életre.

8. Ez természetesen fáradságba kerül. Az embert már a teremtés is két természettel ruházta föl, érzéki és szellemi természettel. Mintegy két ember lakozik benne, az Apostol szerint «belső és külső1» halandó és halhatatlan ember.

Mivel pedig két természetnek egyszerre nem szolgálhatunk, az érzékit a szelleminek szolgálatába kell hajtanunk. S így már természetünk is nehéz és terhes feladat elé állít. Annál kevésbbé szabad csodálkoznunk és panaszkodnunk, ha természetfölötti, keresztény rendeltetésünk elérése kerül fáradságba.

1 Rom. 7, 15. Kor. II. 4, 16.