Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
496 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE parányi csöppje tengernyi borban elvész. A tűzben izzó vas hasonló lesz a tűzhöz, a levegő a ragyogó napfényben tündöklő fényforrássá változik. Hasonlókép kell föloldódnia és átváltoznia a szent lelkek minden érzeményének Isten akaratában. Hogyis volna Isten minden mindenekben, ha az emberben maradna még valami az emberből ? ! 12. Lásd, keresztény olvasó, mily pompás, mily fönséges a szeretet tökéletessége, azé a szereteté, a melyre te a malaszttal hivatást nyertél. A malaszt- ban rejlik e szeretet csirája, Isten segítségével nagyra növelheted. Ne borzadj meg, ha önmegtagadásról, ha elhagyottságról, önmagad vagy inkább önszereted megsemmisüléséről hallasz. Csak azért kell magad föláldoznod, hogy Istenben újra fölleljed magad nagyobb szépség és tökéletesség pompájában. Csak azért kell fölhagynod tökéletlen önszereteteddel, hogy magad Istenben és Istenért tökéletesebben szerethesd. A lemondás, mint a tapasztalat tanítja, annál édesebb és kedvesebb, mennél tisztább és tökéletesebb; és a mint a malaszt nem semmisíti meg természetünket, hanem megdicsőíti, ép úgy a belőle kitörő isteni szeretet önszeretetedet csak megdicsőíti, hogy nemesebbé és szentebbé tegye. 13. A mint azonban a malaszt természetünket e földön nem olykép dicsőíti meg, hogy teljesen kiirtja minden természetes gyarlóságunkat, szeretetünk sem válik e földön egészen istenivé, vagyis olyanná, hogy mást ne érezzünk, ne szeressünk, mint csak Istent és minden mást Istenben és Istenért. Ezen leírhatatlan szerencsében majd csak az örökké
