Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei

HARMADIK KÖNYV 269 életében részesítenek S ez az élet abban nyilvánul, hogy Isten életműködését és szentségét önmagunkban is feltüntetjük. Megismerésben, szeretetben és bizalom­ban Istennel egyesülünk és ezt az egységet méltó hasonmásává teszszük annak a kapcsolatnak, mely az isteni személyeket a gondolkodás, akarat és cselekvés egyességével egybefűzi. Hiszen a malasztot azért kaptuk, hogy szentek legyünk, és a szentség végcélja a malasztnak. Mikor tehát a malasztot elfogadjuk, akkor kötelezzük magunkat, hogy tökéletességre és szentségre törekszünk. Célját tévesztené a malaszt, ha nem vezetne szentségre.1 A szentség azonban magá­ban foglalja mindazt, a mi Istenhez vezet,2 a mi tehát Istenhez hasonlóvá tesz, vagy a mi azért egyesít Isten­nel, mivel Istenhez hasonló.3 7. A keresztény hitben természetfölötti ismeretekre teszünk szert, a mennyiben az isteni tudásról szerzett ismeretünket az isteni kinyilatkoztatás szerint rendez­zük, hogy a Mindenhatót úgy ismerhessük meg, a hogyan ő megismeri önmagát. A keresztény szeretetben a Szentlélek hasonló sze- retetet önt belénk Isten iránt, a milyennel maga iránt viseltetik, úgy hogy nemcsak jótéteményeiért szeret­jük, hanem önnönmagáért. Ezért imádkozzuk : szeretlek 1 Godinez-Reguera, Theol. myst. 1. 1, q. 10, n. 1131 sqq. Alvarez a Paz I, 1. 3, p. 1, c. 3. Joseph, a Spin S., Theol. myst. d. 15, n. 5. 16. 41. Schram, Theol. myst. §§ 18. 19. 2 Thom., 1, q. 36, a. le Argentan, Grandeurs de Dieu, Conf. 23. 3 Lessius, Divin, perfect. 1. 6, c. 2. Thomassin, De Incarnat. 1. 5, c. 3. 6 sqq. ; 1. 6, c. 6. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents