Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
238 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE a fából magába szí, hanem oly életképességtől és nemességtől is, minőt a gyökerekben és a törzsben találunk. 11. Keresztény olvasóm, van-e ennél nagyobb, magasabb polc, a melyre Istennek mindenható malasztja teremtményt emelhet? Emberi elme föl tudja-e fogni azt a tiszteletet, a melyben részesülünk, ha Krisztussal egy test, Istennel egy lélek vagyunk? Emberi szív elviselhetné-e az örömöt, ha meg tudná érteni, mit jelent az, hogy tagjaink Krisztus tagjai, hogy lelkünket isteni lélek hatja át, mint a levegőt a napfény? Micsoda szeretet lángolna föl bennünk Isten iránt, ha szemlélhetnők magunkat Istennel egyesülten ! Nagy az a szeretet, a mely két embert nézeteik és törekvéseik rokonsága vagy egyezése folytán egybeköt, de kétségtelenül sokkal őszintébb és bensőbb az a szeretet, a mely egy egésznek különböző részeit, a fejet és a tagokat, a lelket és a testet föloldhatatlan kötelékkel láncolja egymáshoz. Mert itt — mint az Apostol mondja — a lehető legbenső egység és közösség áll fönn. «A tagok egymásért kölcsönösen szorgoskodjanak, és ha az egyik tag valamit szenved, együtt szenvednek minden tagok, vagy ha az egyik megdicsőíttetik, együtt örülnek minden tagok».1 Mennyire kell tehát Krisztust szeretnünk, a kinek teste és tagjai vagyunk, Krisztust, a ki végtelenül fön- ségesebb és nemesebb fő, mint testünké. Mennyire kell szeretnünk a Szentlelket, a ki lelkünket még jobban élteti, mint lelkünk testünkét. 1 Kor. I. 12, 26.
