Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV

119

4. Erre vonatkozólag többféle magyarázatot is adnak.

Az Apostol szavai szerint1 a Szentlélek az, ki bennünket saját erejével tesz Isten hasonmásává. Ezt azonban nem olyaténkép teszi, a hogy a nap a kristályból készült golyót távolról és külsőkép teszi hasonmásává. Isten lelkünket megvilágítja, mint az a fény, mely a kristálygolyó bensejében van, legbensőkép áthatja, mint a tűz a testet, melyet izzóvá tesz, mert Isten mindenütt jelen van, a hol működik. Ugyanazon apostol a Szentlelket pecsétnek2 mondja, melylyel Isten természetének, azaz szentségének mását nyomja lelkűnkbe. A pecsét csak alakját nyomja ugyan a viaszba, de hogy ezt tehesse, közeli érintkezésbe kell jutnia a viaszszal. A Szentlélek is szoros viszonyba lép lelkűnkkel akkor, mikor saját képét rányomja.

Szent Pál a Szentleiket zálognak3 is mondja, melyet Isten szivünkbe helyezett.

Ez a zálog biztosít bennünket Isten komoly szándékáról, hogy nekünk egykor Isten gyermekeinek teljes fönségét és egész örökségét adja.

Isten nem elégelte meg, hogy a Szentlélek megszentelő erejével bennünk működjék és lelkünket

Spin c. 2 (Lugd. 1655, III, 571 és köv.). Dionys. Carthus. 1, dst. 18, q. 1—4. Petav., Trinit. 1. 7, c. 13, n. 21 ; 1. 8, c. 3. Estius 1, d. 18, § 1. Arnu 1. c. II, q. 38, a. 1. 2. Nat. Alexander, De symb. a. 9, § 4, 2.

1 Kor. II. 3, 18.

2 Kor. II. 1, 22. Efez. 1, 13; 4, 30.

3 Kor. II. 1, 22,