Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
8 AZ ISTENI MALASZT FENSEOE kegyelemben. Ez utóbbit nevezzük — legalább a the- ologiában és aszketikában — kegyelemnek a szó szoros és tulajdonképeni értelmében, vagyis malasztnak. Példának vegyük föl egy nemesszívű király eljárását, a ki alattvalóit állásuk és érdemük szerint részesíti jóságos kegyelmében. Ha ennél semmivel többet nem cselekszik, akkor csupán kötelességét teljesíti és bár jóságosnak és kegyesnek fogják mondani, senki sem fogja azt állítani, hogy valakit különös kegyelmekben részesített volna. Ezt csak akkor fogják mondani, ha egyeseket vagy alattvalóinak mindegyikét jobban szereti és nagyobb javakban részesíti, mint a mennyire köteles s a mennyire állásuk és érdemeik után igényelhetnék. Ha azonban összes alattvalóit teljes jószántából annyira szereti, mint saját gyermekeit és önmagát; ha kegyességében és jóakaratában annyira leereszkedik, hogy mint legjobb barátaival bánik velük, hogy a közte és köztük levő különbség úgyszólván eltűnik, a mint az Pharao és József között történt; ha nagyrabecsülésével őket magasabb polcra emeli, mint a minőt a természet juttatott nekik, sőt, a mennyire lehetséges, önmagával és gyermekeivel egyenranguakká teszi, akkor kegyessége a legmagasabb fokot éri el. 8. Alkalmazzuk már most e példát az Isten malaszt- jára, a melynek minden kegyelem csak gyenge visszfénye. Isten az égnek és földnek legfőbb királya, az egész természet őt vallja és magasztalja teremtőjének és legfőbb urának. Mindeneket szeretetből teremtett, azért is szereti kegyességes természete folytán összes
