Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)
Harmincötödik fejezet
492 SZENT CHANTAL ÉLETE. nem tudta mozgatni, sőt részben érzékenységét is elvesztette. Legalább negyven napot töltött a nővér ebben a siralmas állapotban s olyannyira elgyengült, hogy midőn egyik helyről a másikra vitték, lelógó lábát kis kötelékkel erősítették oda. Ebben a végső nyomorúságban Isten tiszteletreméltó szolgálójához fordult kilenc napi ájtatos- ságban. Az utolsó napon fölkelt, járt, letérdelt és teljesítette kötelességeit, a mire már hosszú ideje képtelen volt. A mondott teljes gyűlés előtt átvizsgáltuk a pörnek bizonyítékait, a kérelmezők és a promotor fidei iratait, a szakemberek tanácskozásait ; meghallgattuk a feleknek élőszóval előadott fölvilágosításait és elolvastuk a tanácsosoknak írásban adott szavazatait. A gyűlésen magán meghallgattuk a bíborosok véleményét az említett gyógyulásokról, és bár az igenlő szavazatok száma elég nagy volt, hogy valóságos csodáknak tartsuk azokat, mégis azt hittük, föl kell még függesztenünk ítéletünket, hogy az igazság biztos földerítésére a világosság Atyjának segítségét kérjük, és még más mértéket is alkalmazzunk, hogy a vizsgálat semmi kívánni valót ne hagyjon hátra. Már többször idézett és később idézendő munkánkban: De canonisatione Sanctorum, hol különös gonddal gyűjtöttük össze mindazt, a mi Isten szolgáinak boldoggá- és szenttéavatására vonatkozik s megismertettük a szentszék gondolkodását és a szent szertartások gyülekezetének eljárását a legkiválóbb szerzők nyomán, a IV. könyv I. részének VIII. fejezetében kimutattuk, hogy csak a súlyos betegségből való fölgyógyulás tekinthető csodásnak, a csoda tárgya nem lehet valami csekély, könnyen gyógyuló baj. Azért kétség támadt a negyedik gyógyulásnál, mert teljes bénaságról van ugyan szó, de ez csak negyven napig tartott. Ezenkívül, mint munkánk ugyanazon helyén bebizonyítottuk, még magának a bajnak súlyos volta sem elegendő
