Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhetedik fejezet

HUSZONHETEDIK FEJEZET.

265

érseket és az általános helynököt. Igazán nem tudjuk, mit csodáljunk inkább, azt az egyszerű cselédleányt-e, kibe nagy hite annyi bátorságot öntött, hogy a legelőkelőbb urakat fölkeresse, vagy a keresztény elül- járókat, kik őt alacsony sorsa dacára is tisztelettel fogadták, a tervet vele megbeszélték, érvei előtt meghajoltak s minden tekintélyöket latba vetették az ügynek érdekében, melyet lehetetlennek gondoltak. Az este, mikor a nővérek Orléans-ból ideérkeztek, a leány lábaikhoz borult és alázatosan kérte Jézus Krisztus jegyeseinek fátyolát. Ugyancsak megérdemelte.1

A Loire túlsó partján, Bretagne és Anjou-val szemben fekszik Poitou. Ez időben protestánsok lakták és romok fedték. Még nem régen fölgyujtották itt a templomokat, kirabolták a kolostorokat, széttörték a zárdák rácsait, üldözték és gúnyolták a szerzeteseket. Nem is alapítottak volna itt kolostort, ha nem volna szent Chantalnak második hazája. Poitiers-ben töltötte ifjúságát; itt lakott testvére, Margit, sógora, Neufchézes és két unokája. Ők is sürgették az alapítást. A châlons-i püspök megsegítette rá Chateignier de la Roche- Posay kisasszonyt, a poitiers-i püspök nővérét, ki legújabban tért meg az eretnekségből az igaz egyház kebelébe s hosszas tévelygését kolostoralapítással akarta megengesztelni. Chantal anya közeli rokonainak unszolására Bourges-ból Lage anya vezetése alatt kis csapatot küldött Poitiers-ba. A fölavató szertartásnál Saint-Cyran szónokolt. Tehát világos, hogy 1634-ben még nem tartották eretneknek. De a szoro1 Fondation inédite de Tours, p, 464.