Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonötödik fejezet

226

SZENT CHANTAL ÉLETE.

fér. Isten áldása volt rajta azután is, mert addig tartott, míg másikat kaptunk. Hat-hét héttel tovább éltünk belőle, mint máskor. Pedig a zárdán kívül, mely elég népes volt, naponként sokat osztottunk a szegényeknek is. Minden héten egy kemencével sütöttünk számukra kenyeret. Ugyanígy voltunk a borral is, mit Devoséry Mária Anna, a házvezető nővér vett észre elsőnek. Gyakran mondogatta nekünk, hogy kézzelfoghatólag tapasztalta a Gondviselést, azért is mindig az isteni jóság iránt érzett tisztelettel és hálával emlékezik róla».1

Mialatt Chantal anya önzetlen szeretettel osztogatta a szegények között gabonáját, pénzét, ápolókról is gondoskodott, mert a zárlat sérthetetlen törvényei tiltották a betegek látogatását. Gyújtó szavaival lángra lobbantotta szalézi János Ferenc püspöknek és néhány hősies lelkű papjának szivét s tíz hónapnál tovább tartotta vissza őket a holtak és haldoklók körében, kiknek vigasztalói voltak. Nála a Visitatio fogadó termében merítettek bátorságot Fessigny Hektor, a város első szindikusa és néhány nemes polgár, hogy dacoljanak a veszedelemmel és magukat a haldoklók szolgálatára szenteljék. Az egykorú tanúbizonyságok e pontban egészen egybehangzók. «A nagy szentnek szavai lelkesedéssel töltöttek el, írja a város első szindikusa s hozzá teszi : Adott vagy két tucat Istenbárányát s biztosított, hogy a kik ezeket viselni fogják, nem halnak meg a pestisben. Elosztottam barátaimnak,

1 Annales, manuscrites de la Visitation d!Annecy. Annecy-i irattárban.