Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)
Hatodik fejezet
200 SZENT CHANTAL ÉLETE mint ottlétemkor... Asszonyom, a tökéletesség vágya olyan legyen lelkében, mint a narancsfa a genuai partokon, a mely egész éven át majd leroskad a gyümölcs, a virág és a levelek terhe alatt». E szeretetreméltó bekezdés után szalézi szent Ferenc az özvegyek kötelességeinek két főelvét jelöli ki Chantal asszonynak, a melyeknek egyike az özvegy állapotnak, «ahány csillag van az égen, annyi okért szent és kívánatos szeretete», a másik a lelki előmenetel, az erős lelkű s állhatatos előbbrehaladás szeretete. Chantal asszony lelki állapotát illetőleg sürgeti, hogy nagyszivű legyen, ragadja ki magát abból a szorongásából, a melyben hánykódik, kerülje az aggályoskodást és nyugtalanságot, mert, úgymond, nincs ennél nagyobb akadálya a tökéletesedés útjának és végül, hogy rejtőzködjék szívesen és szünet nélkül az Úr Jézus szent sebeibe. Néhány áhitatgyakorlat ajánlásával végezi levelét, mindig azon céllal, hogy nagy szívre tanítsa, az Ur Jézusnak az egyház iránt, «e drága és kedves galamb iránt való szeretetére mutat, mely egyedül képes jegyesének kis galamb-fiókákat nevelni». «Százszor kell hálát adnunk napjában Istennek, hogy az egyház gyermekei vagyunk, mondja neki, szent Teréz példájára, a ki e szavakat gyakran, halála óráján is ismételgette, állhatatos megnyugvással». Ez áhitat- gyakorlattal, a melyet mi, közönséges keresztények, egészen jól meg sem értünk, de mely a szenteknek szokott áhítata volt, egybe kell kapcsolódnia az egyház szolgái és papjaiért való állandó imádságnak. «Lássa, úgymond, mennyire el vannak szórva az
