Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Ötvenegyedik fejezet. Elmélkedés pünkösd ünnepén
386 hatja őt, a mikor és a hogyan akarja. Nincs tehát okunk irigykedni az apostolokra és az első keresztényekre : csak elő kell készülnünk a Szentlélek befogadására nekünk is, mint ők előkészültek, akkor mi is befogadhatjuk őt. Ök hittek, bűnbánatot tartottak, imádkoztak, sóvárgással és bizalommal várták az ő eljövetelét. Ezen az úton mi is részesei lehetünk a Szentiéleknek. O semmit sem kíván jobban, mint hogy velünk egyesüljön és bennünk működjék. Ez az ő műve kifelé. Megtisztítja és megszenteli a világot, szerencséssé teszi azt mindörökre azzal, hogy a teremtményekkel közli magát, az isteni személy küldetését azokban titokkal teljes módon befejezi, az Isten élet- közösségébe fölveszi őket, s visszavezeti az Atya boldogító ölébe, melyből az örök jóság és könyörületesség határozatából származtak. Íme, ez a Szentlélek működése mibennünk. Mérhetetlen, valóban isteni jósággal van irántunk a Szentlélek, mikor így közli magát velünk s így minket Isten gyermekeivé akar tenni. A teljes Szentháromság el van foglalva velünk és az isteni személyek mindegyike arra törekszik, hogy megadja nekünk az isteni életet és a maga módja szerint összeköttetésbe lépjen velünk. Csodáljuk legalább e jóságot és adjunk hálát megindult szívvel a Szentiéleknek. Különösen azzal mutassuk ki hálánkat, hogy óhajtásának, melylyel velünk egyesülni akar, segítségére legyünk. Készítsünk szivünkben számára méltó lakóhelyet, s kérjük, hogy az egész világ ily készséggel várja őt. Veni Sancte Spiritus ! Jöjj el Szentlélek Isten, töltsd meg a hívek, s minden ember szivét. Ez volna bizonyára a legszebb és legmagasztosabb pünkösdi ünnep s mennyire óhajtaná ezt maga a Szentlélek is. Ezért ünnepelteti eljövetelének napját minden évben, nem pusztán azért, hogy minket az első pünkösd áldásaira emlékeztessen, hanem, hogy azokat szivünkben megújítsa. Mindnyájunk számára az akar lenni, a mi az apostoloknak és az első keresztényeknek volt. Szivünk kedves és szeretett vendége, tanácsadónk, vigasztalónk, atyánk és mindenünk. Ezért szép, nagy, dicső, fölemelő és vigaszszal teljes ünnep a pünkösd, örömmel, kegyelemmel és magasztossággal telt ünnep ; valóban földünknek ünnepe és jubileuma. Hatalmas