Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)

Ötvenedik fejezet. Elmélkedés a szent kilenczed előestéjén

375 nagy tisztelettel, midőn e körbe lépünk és e kedves, fönséges, szent részvevők társaságában időzhetünk, imádkozhatunk? Minő megtiszteltetés, azt tenni, a mit ők tettek és most az ő nyomdokaikba lépni ! Nem jogosít-e föl bennünket még na­gyobb reményre, hogy a meghallgatás bizonyos ereje át­megy az ő imádságukról a mienkre, ha mi velük így lélekben egyesülünk? Továbbá e kilenczed kiváltképen magasztos és tiszteletre­méltó tárgya miatt. Ez a tárgy nem kevesebb, mint maga a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek, ép oly ma­gasztos, oly imádásraméltó, szeretetreméltó önmagában, mint szükséges nekünk, közellevő hozzánk, kegyes irántunk. És mégis oly kevéssé ismerik, imádják, szeretik! Nem volt mél­tányos, hogy a világ előkészüljön ily magas vendég eljöve­telére, a ki azért jött, hogy a világot a jelenlét új módjává tisztelje, szentelje és örvendeztesse meg és nemsejtett javakkal és jótéteményekkel gazdagítsa? Krisztus eljövetelére is elő­készült és pedig a vágyakozás és könyörgés évszázadain át. A mikor az isteni Üdvözítő tanítványainak megparancsolta, hogy előkészüljenek, bizonyára az volt a szándéka, hogy a világ is tegye meg a magáét, hogy a Szentleiket némileg megérdemelje. A világnak pedig az apostolok voltak kép­viselői, ők voltak egyúttal a könyörgő, a Szentlélek után sóvárgó emberiség. Bizonyára méltányos, hogy az egyházi évben legyen olyan időszak, mely különösen a Szentlélek tiszteletére van szen­telve, részben, hogy a mulasztást e tekintetben helyrehozzuk, részben, hogy az iránta való buzgóságot, a mely oly jogosult magában véve és oly fontos ránk nézve, magunkban meg­gyökereztessük, vagy fölújítsuk és így évenkinti eljövetelének magasztos gyümölcseiben részesüljünk. Erre azonban a világ nem gondol, azért kell őt nekünk helyettesítenünk. Végre magasztos és nagyszerű e kilenczed gyümölcsei miatt, melyek belőle származnak. Bizonyára kegyelemmel legteljesebb, legdicsőségesebb mindegyik fölött. Első gyü­mölcse a Szentlélek eljövetele, minden kegyelem kútfejéé és osztogatójáé. Mily fönségesen dicséri maga az Üdvözítő is

Next

/
Thumbnails
Contents