Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Negyvenkilencedik fejezet. A legszebb istentisztelet
369 sőbb világosság nélkül nagy veszélybe kerülnénk, környezetünk nézetei, cselekvésmódja magához lánczolna bennünket, a mely legtöbbnyire nem emelkedik magasra és az élet köz- napiasságában érzi jól magát. Azért jutnak kevesen tökéletességre, mivel nincs bátorságuk a Szentlélek sugallatait követni. Még üdvösségünk is veszélybe kerülhet, ha nem szokunk hozzá az ő követéséhez. Ki tudná fölfogni azt a sok veszedelmet, kisértést, melyeken át kell haladnunk? Ki számlálja meg ellenségeinket s ismeri hatalmukat, ravaszságukat? Bennünk és kívülünk minden egy-egy hurok a kezükben. Menynyire érdekünkben van, hogy tapasztalt vezetőnk, tanácsadónk legyen és kövessük intéseit? Ki tudja, távolról nem lát-e veszélyt és sugallataival nem őriz-e meg tőle? De ki tudja, kiálljuk-e a veszedelmet, ha tanácsát nem követjük? Különösen szükségük van azoknak, hogy a Szentlélek sugallatait meghallgassák, a kiknek másokat kell vezetniök. Ezen szokás nélkül nagyon félő, hogy csak a természeti okosságot követik, saját lelkűket teszik a Szentlélek helyére és a lelkekben a nagyot és magasztost, a melyet az Isten bennük munkálni akar, nemhogy elősegítenék, inkább hátráltatják, elrontják. Igen könnyen megtörténik ez a lelki életben a külsőség nagy szeretete, szórakozottság és felületesség mellett, nevezetesen bizonyos túlságos önbecslés és elbizakodottság mellett. Igazi lelki vezetésre nincs veszedelmesebb, mint ez és nincs szükségesebb, mint Istennek alázatos megkérdezése és nézetünk, elhatározásunk alávetése a Szentlélek isteni világosságának. Másodszor, nagyon méltányos és illő dolog, hogy a Szentleiket kövessük. Isten őt tanítónkul, segítőnkül, vigasztalónknak, oktatónknak, gondozónknak, gyámolunknak rendelte; ő az igazság és tanács Lelke, teljesen rá vagyunk utalva. Azért kell rá hallgatnunk. Ha nem teszszük, kétszeres kárunk van belőle: először is kivonjuk magunkat akarata, rendelkezése alól és még sincs természetesebb, kötelességszerűbb ránk, teremtményeire nézve, minthogy akaratának mindenben alávessük magunkat; másodszor szivünk szentélyét teremtménynek engedjük át, mert ha a Szentlélek nem vezet bennünket, akkor valami más szellemnek kell bennünket irányítani és ez 24 Munkálatok 65. évf.
