Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Tizenkilencedik fejezet. A legméltóságosabb Oltáriszentség
122 legforróbb szeretete, mert Isten itt megdicsőíti önmagát böl- cseségének, hatalmának és jóságának kinyilatkoztatásával s azon imádással és hódolattal, melyet az emberek részéről tapasztal. Hisz’ az Oltáriszentség nagy, Istenhez egészen méltó, végtelen értékű áldozat, mely Istent oly tiszteletben részesíti, a milyen őt csak megilleti; foglalatja, betetőzése, fénypontja az egész istentiszteletnek, melyet ég és föld bemutathat; örök áldozat, mely a földet élő templommá avatja, hol ezer és ezer oltáron imádva és hódolva járul az Atya elé vele egy- lényegű Fia; áldozat, telve Isten dicsőségével, annyira, hogy maga az Isten is kedvét leli benne, sőt vele még dicsekszik is.1 Sehol sem valósul meg úgy a teremtés czélja, mint e szentségben. Az Oltáriszentségben az egyház iránt is ég a szeretet. Mily dicsősége és öröme az egyháznak, hogy az Istenember mindig nála tartózkodik, hogy hatalma van Krisztus igaz testére, midőn feláldozza, tabernákulumaiba rejti s eledelül veszi ! Az egyház életének mily jótékony forrása, az egyház egységének mily szilárd oszlopa e szentség! így nem az egyház-e a jelenlevő Krisztus igaz vallása, igaz jegyese s a világ dicső papnője? E szentség birtokában nem irígyli az ószövetség szövetségsátorát, sem a menny boldog lakóit. — Az Oltáriszentségben ég az Isten szeretete az egyes emberek iránt is. E szentség Krisztusnak legdrágább eszköze, melyben magát minekünk egészen átadja és a melyben saját magát teszi kegyelmeinek eszközévé s minket személyesen tüntet ki. Mekkora lehet az a szeretet, a mely saját testével akarja táplálni a keresztség szentségében ébresztett lelki életet, a mely fölkeresi földi létünk viszontagságait, hogy jobban közeledhessék hozzánk, hogy szivünk rejtekeibe tekintsen, velünk a legbensőbben egyesüljön s ezen egyesülés által minket megtiszteljen, megvigasztaljon, szeretetének összes kincseivel elhalmozzon s az örök boldogság zálogául adja oda önmagát. S mindebben nem tekinti, mily méltatlanul és készületlenül járulunk hozzá, mily hidegen fogadjuk, szereteté- vel és bizalmával mily sokszor visszaélünk ! Még az anyagi 1 Mal. 1, 11.
