Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Tizenötödik fejezet. Az egyház papi hatalma
103 A keresztség, bérmálás és utolsó kenet kielégítik e szükségleteket. Az egyházban továbbá két nagy életpályát találunk, melyek egyike testileg, másika szellemileg terjeszti Krisztus országát ; az egyházi rend és a házasság áldja és szenteli meg e pályákat. Sokakat, az emberiség nagyobb részét éri az a szerencsétlenség, hogy személyes vétek miatt elvesztik a keresztség kegyelmét; de a penitencziatartás szentsége vissza- szerzi a kegyelem életét. Maga az eltörülhetetlen jel is a Szentlélek műve s azért mondja az egyház nyelve a Szentlélek pecsétjének. így az egyházat bensőleg s külsőleg a Szentlélek dicsősége és jósága tölti be s azt az élet sivatagjában Isten kertjévé varázsolja. Az égi kegyelemforrások egész sorozata öntözi e kertet s minden forrás felékesíti és megtermékenyíti környezetét. Ki mondhatja meg, mit művelnek a szentségek az egyházban és a világban, mennyi bűnt és vétket törölnek el, mennyi büntetést hárítanak el az emberektől, mennyi természetfölötti életet, erényt és szentséget ültetnek e földre, mely itt életre kel és virágzik, mennyi érdemet szereznek az örökkévalóságra, mennyi fájdalmat enyhítenek, melynek nyomában öröm derül ! Valóban, a szentségek megújítják a föld szinét s paradicsommá varázsolják ! Még a menny is a szentségek hatásának köszöni szépségét, ékességét. Az egyház papi hivatalában tehát ismét fényesen nyilatkozik meg a Szentlélek hatalma és jósága, az egyházhoz való benső viszonya és üdvös jelenléte. Mi is volna a mi egyházunk a szent áldozat és a szentségek nélkül ? Nézzük csak az úgynevezett protestáns egyházakat! Mily puszta, barátságtalan és sivár ott minden ! A keresztkúton kívül semmi mást nem találunk náluk. Mint Isten gyermekei születnek ugyan, de nincs asztaluk, melynél élelmet és erőt nyerjenek, s ha elvesztik a természetfölötti életet, nincs, ki visszaadja nekik. Hiába kívánkozik a szív Istennek közelébe a tabernákulum- hoz. Magdolnával kell felsóhajtania: «Elvitték az Urat, és nem tudom hová tették». Mily boldogok vagyunk mi, a katho- likus egyház gyermekei ! Nálunk a mennyei lakomára mindig terítve van, naponkint számtalanszor ölik le az áldozati bárányt s a papok és püspökök kezéből és ajkairól folyton
