Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)

Előszó - Előszó a második kiadáshoz

22 ajkairól vette az örök élet igéit, melyeket olyan meghagyással vett át, hogy hirdesse minden népnek mindörökre. Szerető karokkal ölel most át engem az isteni csalatkozhatlan anya- szentegyház, mely mint a Szentlélek eszköze, világosan jelöli meg előttem az üdvösség egyedül biztos útját. Annak az anyának kebelén nyugszom már, a ki, mint üdvösségünknek Istentől teljes hatalommal megbízott gondozója, az égnek hét felé ágazó szentségi kegyelemforrásából az élet mindennemű ügyes-bajos dolgai közt oltalmat, vigaszt és segítséget áraszt reám és ezen fölül a szentek egyességében mindennemű lelki javak részesévé tesz. Mellőztem minden emberi tekintetet, mert így kellett tennem ; lemondtam szerető rokonaimról, elhagytam szivembe zárt barátaimat, a kiknek emléke még most is itt él lelkemben, szakítottam jótevőimmel, őszinte pártfogóimmal és búcsút mondtam oly férfiaknak, a kikről mindenkor szeretettől lángoló szívvel és soha el nem halvá­nyuló tisztelettel emlékezem meg s a kiknek kiváló és fényes tehetségei előtt mindenkor nagyrabecsüléssel hajlom meg. Verőfényes ifjúságom kedves játszótársait mind, mind vérző szívvel kellett fájó feledésnek adnom, le kellett győznöm sok­féle szokásomat, ki kellett szivemből irtanom nem egy, már zsenge gyermekkoromban beszítt és így mélyen meggyökere­sedett elvet, eszmét és előítéletet; számos földi jóról, annyi kedves kötelékről egyszerre le kellett mondanom, tőlük erő­szakkal megválnom s nyomon követő szívszaggató kiáltásukat hallatlanra vennem. De segítségemre jött az Úr végtelen kegyelmével és könyörületességével. Egy gondolat Üdvözí­tőnk keserű kínszenvedésére, egy gondolat az Ö és boldog- ságos szűz Anyjának mélységes szeretetére, a másvilágon bizton elérendő lelki üdvömre, hol a békesség örökzöld pálmái lengenek s a boldogító gondolat szent Pál fönséges igéire: «Ha pedig fiai,örökösei is, az Istennek ugyan örökösei, Krisztusnak pedig örökös társai, de úgy, ha vele együtt szenvedünk, hogy együtt meg is dicsőíttessünk»,1 mindig hathatós, enyhítő balzsam volt megsebzett szivemnek.2» 1 Róm. VIII. r. 17. v. 2 Rosenthal i. m. I. kötet, I. rész, 220—221. oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents