Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
22 ajkairól vette az örök élet igéit, melyeket olyan meghagyással vett át, hogy hirdesse minden népnek mindörökre. Szerető karokkal ölel most át engem az isteni csalatkozhatlan anya- szentegyház, mely mint a Szentlélek eszköze, világosan jelöli meg előttem az üdvösség egyedül biztos útját. Annak az anyának kebelén nyugszom már, a ki, mint üdvösségünknek Istentől teljes hatalommal megbízott gondozója, az égnek hét felé ágazó szentségi kegyelemforrásából az élet mindennemű ügyes-bajos dolgai közt oltalmat, vigaszt és segítséget áraszt reám és ezen fölül a szentek egyességében mindennemű lelki javak részesévé tesz. Mellőztem minden emberi tekintetet, mert így kellett tennem ; lemondtam szerető rokonaimról, elhagytam szivembe zárt barátaimat, a kiknek emléke még most is itt él lelkemben, szakítottam jótevőimmel, őszinte pártfogóimmal és búcsút mondtam oly férfiaknak, a kikről mindenkor szeretettől lángoló szívvel és soha el nem halványuló tisztelettel emlékezem meg s a kiknek kiváló és fényes tehetségei előtt mindenkor nagyrabecsüléssel hajlom meg. Verőfényes ifjúságom kedves játszótársait mind, mind vérző szívvel kellett fájó feledésnek adnom, le kellett győznöm sokféle szokásomat, ki kellett szivemből irtanom nem egy, már zsenge gyermekkoromban beszítt és így mélyen meggyökeresedett elvet, eszmét és előítéletet; számos földi jóról, annyi kedves kötelékről egyszerre le kellett mondanom, tőlük erőszakkal megválnom s nyomon követő szívszaggató kiáltásukat hallatlanra vennem. De segítségemre jött az Úr végtelen kegyelmével és könyörületességével. Egy gondolat Üdvözítőnk keserű kínszenvedésére, egy gondolat az Ö és boldog- ságos szűz Anyjának mélységes szeretetére, a másvilágon bizton elérendő lelki üdvömre, hol a békesség örökzöld pálmái lengenek s a boldogító gondolat szent Pál fönséges igéire: «Ha pedig fiai,örökösei is, az Istennek ugyan örökösei, Krisztusnak pedig örökös társai, de úgy, ha vele együtt szenvedünk, hogy együtt meg is dicsőíttessünk»,1 mindig hathatós, enyhítő balzsam volt megsebzett szivemnek.2» 1 Róm. VIII. r. 17. v. 2 Rosenthal i. m. I. kötet, I. rész, 220—221. oldal.
