Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)

Előszó - Előszó a második kiadáshoz

ELŐSZŐ. A ki a katholikus vallásban nőtt fel, gyakran csak igep kevésre becsüli azt a szerencsét, a melynek ez által részesévé lett. Hasonló az ilyen ahhoz az egészséges emberhez, a ki, mivel még sohasem volt beteg, alig veszi számba, milyen becses az egészség. A másvallásúak még kevesebbre becsülik a katholikus vallás boldogító voltát : mert nem ismerik, hiszen a katholicizmusnak többnyire csak torzképét látták. Mindkét félnek lehetőleg élénken szeretnők most szeme elé állítani, mit nyújt neki a katholikus egyház, Daniénak ez a «Beatrice»-je, föltéve, hogy adományát elfogadják. Mivel a szerző jelenleg nem áll a katholikus egyházon kívül s nem annak kebelén nőtt föl, hanem mint gyakorló jogász, szabad meggyőződésből, számos fölmerült akadály leküzdésével hagyta el a protestan­tizmust és lett katholikussá s minthogy azóta már negyven esztendő telt el, mely alatt a legkülönbözőbb oldalairól tanulta a katholikus életet ismerni, hiszi, hogy e tárgy földolgozására némileg hivatott. Trier, 1897. március 10. A szerző. ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ. Majdnem változatlanul bocsátjuk az olvasó elé a jelen kis művecskét. Bárcsak ezentúl is minél több léleknek válnék épülésére és hasznára. Trier, 1898. A szerző. í*

Next

/
Thumbnails
Contents