Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
217 a létmódja ; már pedig más létmódja van a léleknek, mikor a testtel egyesül és mikor a testtől megvált, habár a lélek természete azonos marad; nem úgy, hogy a testtel egyesülnie reá nézve esetleges valami, hanem megfelel természete fogalmának a testtel való egyesülés, úgy, mint például nem változik meg a könnyű dolog természete, ha megfelelő helyén van, a mi reánézve természetes és ha valahol máshol van, a mi természetén kívül esik. A lelket tehát azon létmódja szerint, melyben a testtel egyesülve van, oly értésmód illeti meg, melyben a testek érzéki képeinek közvetítéseivel működik, melyek a testi szervekben vannak; midőn pedig megvált a testtől, oly értésmód illeti meg, melyben egyszerűen értelmi képekkel működik, a mint más egyedül élő, önálló valóságoknál is van. Ebből kifolyólag az érzéki képek fensőbb megvilágításával való értésmód a lélekre nézve természetes, ép úgy, mint a testtel való egyesülés; de a test nélkül való lét természete fogalmán kívül esik (praeter rationem suae naturae) és hasonlóan természetén kívül eső dolog érzéki képek közvetítése nélkül érteni ; ezért a végre egyesül a testtel, hogy így természete szerint működjék. De ez ismét kétséget vet föl. Mivel ugyanis arra irányul a dolog (a természet), a mi jobb (s jobb módja az értésnek egyenesen az érthetőkkel érteni, mint az érzéki képek közvetítésével), azért úgy kellett volna Istennek a lélek természetét alkotnia, hogy a nemesebb értésmód legyen reánézve természetes s ezért ne szoruljon a testtel való egyesülésre. Fontolóra kell tehát venni, hogy a fensőbb eszmékkel való közvetlen értés, pusztán magában véve (simpliciter) ugyan nemesebb, mint az érzéki képek közvetítésével való értés; mindazáltal ez az értésmód, a mint a lélekre lehetséges volt volna, tökéletesebb volt volna, a mit ekkép lehet földeríteni : Minden önálló értelmi valóságban található értelmi erő, melyet befolyásol az isteni ész fénye (per influentiam divini luminis), mely az első elvben egy és egyszerű ; s minél távolabb állanak az értelmes teremtmények az első elvtől, annál inkább szétoszlik és elterelődik (dividitur... et diversificatur), mint a középponttól kiinduló vonalak-
