Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)

IX

1897. junius 20-án folyt le a nagyszerű ünnepély. Iván- kovits útja valóságos diadalmenet volt. Alig lépte át az egyházmegye határait, mindenütt tapasztalhatta a tisztelet és szeretet megnyilatkozását. Rozsnyó városa ünnepi díszt öltött, hová nagy számmal gyülekeztek hazánk egyházi és világi nagyjai. Ritkán hangzottak oly üdvkiáltásoktól a gömöri érchegység bércei. Látta a főpásztor e lelkesedést s míg szivét örömmel töltötte el e látvány, erősen föltette magában, hogy minden erejét egyházmegyéje boldogítására fogja fölhasználni. Szemeiben egy könycsepp csillogott, mint az aranyos harmat- csöpp, melyet a rügyfakasztó tavaszi szellő rezget a növények levelein s ez a könycsepp reményt adott — reményt, mely nem is csalt meg, mert Ivánkovits ez időtől kezdve valódi atyja lett népének.

Oly rövid az idő, mely ez ünnepélyektől elválaszt s már is oly szolgálatot tett egyházmegyéjének, melyeket ez talán soha sem lesz képes meghálálni. Eloszlott a kétely homálya, édes örömre változott a bánat s fölvillant a remény, mely boldogító tudattal tekint a jövőbe.

Pedig sok munka várakozott az új püspökre. Megyéje igazán szánalmas állapotban volt. Úgy jött oda, mint a bilincsekkel megrakott ember. Bárhová fordult, mindenütt a láncok csörgése bántotta, semmit sem hallott, csak fájdalmas zokogást és síró panaszt. De az apostol-utód jó szivének könnyebbülést szerzett, valahányszor egy sebet begyógyított az egyházmegye beteg testén s ma már a sebek behegedtek, lehulltak a bilincsek s összetörve feküsznek a szeretett főpásztor lábainál.

Mindenekelőtt a lelkiekre irányítá figyelmét. Sorba látogatta meg a plébániákat s kiosztotta a bérmálás szentségét, melyet az előbbi főpásztor gyöngélkedése és a hosszú árvaság miatt sok helyen már epedve vártak. Szeretettel hallgatta meg papjai panaszát, mindegyikhez volt valami bátorító szava s a legtöbb helyen anyagi áldozatokkal is segített. S ez utóbbi az, mely legjobban megragadja elmémet, mert Ivánkovits jellemét ez a legragyogóbb valódiságban tárja elénk. Szive tárva-nyitva áll mindig a szegények előtt, kik bizalommal mennek hozzá, mert tudják, hogy részvétet és segítséget nyer-