Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Első könyv. 1792-1832
ELSŐ FEJEZET. 1. 1548-ban történt. Az egyháziak gyülekezetében, melyet Convocatio néven ismerünk, — írja Froude történetíró, — a világi és szerzetes egyháznagyok általános zavar között üléseznek a canterbury-i érsek, az ősz Warham, elnöklete alatt. Vili. Henrik ugyanis azt kívánja, hogy ismerjék el őt az egyház legfőbb fejéül. A püspökök kihallgatást kérnek a királynál, de ez nem fogadja őket. Eleinte három, majd csak egy napi gon- dolkozási időt kérnek. A kért halasztást megtagadják, s a birák már a tanácskozási terembe hatolnak s a király nevében vagyonelkobzással és börtönnel fenyegetik a püspököket. Egész éjen át haboznak. Másnap az érsek előterjeszti e legfőbb testületben a végzetes határozmányt, némi megszorítást fűzve hozzá : «Mi, az angol egyház és papság, elismerjük a királyt egyedüli pártfogónkul, egyedüli mesterünkül és, a mennyiben Krisztus törvénye megengedi (quantum per Christi legem licet), az említett egyház legfőbb fejéül». A legnagyobb csendben fogadták ezen, az érsek által fenhangon olvasott szavakat. «Elfogadják?» kérdé Warham. A gyűlés néma maradt. «Ki hallgat, szól az elnök, beleegyezni látszik». Ekkor egy hang a tömegből így felelt: «Ebben az esetben mindnyájan hallgatunk».* Az angol katholikus egyház tehát egyértelmű hallgatással megszavazta nemzeti hithagyását. Soha hasonló gyávaság nem botránykoztatta meg a keresztény világot. Nem feladatunk kutatni ezen, az isteni igazság és a lelkek * Filon Ágost: Reme des Deux-Mondes, 1887. szept. 1. 80. 1.
