Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
358 Ha valaki mondani akart neki valamit, bármi volt is az, abban hagyta az írást vagy az olvasást, mintha ép idejében jött volna hozzá, s mintha a világon semmi egyéb dolga nem lett volna. Azt hitte, hogy hibát követne el, ha valakit megvárakoztatna, midőn azonnal is meghallgathatja; az előzékenység mintaképe s tökéletes szerzetes is volt egyszersmind. Mióta a rendbe lépett, az a szokása volt, hogy mielőtt prédikált volna, kérte Istent, hogy alázza meg őt, valamint társait is, ha ez az ő dicsőségét előmozdítaná. 1852-ben Londonból Suttonbe ment, hogy ezen város egyik templomának fölszentelésén szónokoljon. A provincziális várva a szónoklat idejét, találkozott vele és barátságos hangon így szólt hozzá : «Nos ! Ignácz atya, min gondolkozik már megint?» «Kérem Istent — feleié — hogy ha dicsőségére szolgál, beszédemmel tökéletes kudarczot vallják az emberi ékesszólás tekintetében.» S mint mondják, ez volt a szokása egész élete végéig. Megaláztatását a legjobb szívvel fogadta. S hogy ezt a rövid jellemrajzot befejezzük, megemlítjük még egy jellemző tulajdonságát. «Nem tudom megérteni — mondá többször — azon embereket, a kik így gondolkoznak : «Óh ! én teljesen meg leszek elégedve, ha a tisztítóhelyre jutok». Nekünk sokkal nemesebben kell gondolkodnunk Istennel szemben. Nekem nem lehet szándékom az, hogy a tisztítóhelyre jussak, ha ezt tenném, tudnom kellene, miért teszem». «De hisz’, Ignácz atya — veti ellen egy szerzetes — annyi a tökéletlenségünk, hogy szinte vakmerőségnek látszik arra törekednünk, hogy minden bünhődést elkerüljünk.» «Megengedem — feleié Spencer — de mi az, a mi minket a tisztítóhelyre juttat? Semmi más, mint a szándékos bocsánatos bűn, a mitől Isten mentsen meg minket! Egy szerzetesnek úgy kell meghalnia, hogy a legkisebb szándékos bűntől is ment legyen.» 16. Midőn a passzionista atyák Suttonben megtelepedtek, egy áldásos intézetet alapítottak, melynek czélja volt a gyárakban alkalmazott leányok és fiatal asszonyok szánalomra méltó helyzetén javítani. A szerzetesnők zárdája szegénysorsú leány- gyermekek nevelőintézetévé s a korosabbak menedékházává lön. Láttuk, mint akarta a puseyizmus a kath. szerzetesnőket
