Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
352 először Zsófia főherczegnőhöz ment, ki az ifjú császár jellemének fejlődésére döntő befolyást gyakorolt. Spencer beszédének tárgyát Angolország képezte s kifejezte azon óhaját, hogy szeretné a császárt látni. Spencer a nuncziatura palotájába szállott. Ott kereste őt fel Msgre Misiin, a herczegek nevelője és tudatta vele, hogy Károly Viktor főherczeg óhajtja őt fogadni. Spencer sietett az ifjú herczeg szeretetreméltó meghívásának eleget tenni. Elment hozzá, beszélt vele s beszéde mély hatással volt a főherczegre. Spencer végül kihallgatást nyert a császárnál is. Tágas szalonba vezették. A császár katonai egyenruhában a szoba közepén ült, mögötte kis asztal, tele okiratokkal. Arczkifejezé- sében nem volt meg az uralkodóknál szokásos szigorúság, hanem ellenkezőleg,tekintetén, modorában, hangjában a kegyesség, barátságosság, méltóság és szerénység oly vegyüléke volt észlelhető, melyhez hasonlóra Spencer lord fia nem emlékezett. «A császár — írja Spencer — egy szót sem szólt, midőn hozzá közeledtem; tanakodtam magamban, vájjon én kezdjem-e meg a beszélgetést. «Felség — mondám végre neki — azért kértem ezt a kihallgatást, hogy Felséged előtt utazásom czélját kifejtsem. Ez pedig nem más, mint hogy a világon szétszórt katholikusokat rábírjam, hogy hazámnak a kath. hithez való visszatérését előmozdítsák. Ettől függ — s erről már két ízben meggyőződtem - hazám boldogsága; s azt hiszem, hogy ez a világ többi nemzeteinek jólétét is legjobban előmozdítaná.»* A császár kegyesen válaszolt: «Örvendek, hogy Angolország vallási ügyei sokkal előbbre vannak, mint voltak a múltban.» Spencer : «Reményünk igen sok van, a mi bátorít ; nekünk azonban főkép segítségre van szükségünk. Én Ausztria támogatását jöttem kikérni, nem is említve azt, a mit Felséged személyesen ez ügyben tehetne. Első és főeszköz, a mit alkalmazni kell, az ima. Nagyon jól tudom, hogy az ily mozgalom vezetése inkább a püspökökhöz tartozik, én azonban mindenki segítségéért és rokonszenvéért esedezem. Azt gondoltam tehát, V. ö. Life of F. Ignatius, IV. könyv, X. fej.
