Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
304 Rajta volt, hogy másokba is belecsepegtesse saját elveit a falusi lelkipásztorkodás fölfogásáról ; később a fegyelmi és önmegtagadási szellem a papokban — főleg az angol papságban - elragadhatta őt. Még nem volt a theologia harczosa, hanem példájával tanító askéta a helyett, hogy dogmatizált volna. 1844-ben az egyetemhez választott szánok-nak neveztetvén ki, szószékén bölcs és emelkedett hangú beszédekkel lépett föl, legkevésbbé sem árulva el érzelmeit, melyeket az azon időben már szenvedélyes vitatkozás ügyében táplált. 1844-ben fölszólítást kapott, hogy tartson fölolvasásokat Lincoln-Linn- ben ; azonban a tanács visszautasította őt a romanizmus felé hajló törekvései miatt. Az események megmutatták, hogy egyházának orthodox tanára épített. 6. Manning volt hivatva, hogy dűlőre jutassa az újonnan fölállított jeruzsálemi püspökség ügyét. Manning-nek, ki ép úgy, mint Pusey és Keble, a theolo- giai skandalumban nem akart mást látni, mint vallásos befolyás ébresztette politikai kérdést s tévedést, lassankint állást kellett foglalnia Hampden dr. és Gorham dr. ügyében. 1836-ban Hampden dr., az angol hitvallásba ütköző iratok szerzője, az egyetem tanácsának ellenére, egyedül a korona legfelsőbb akaratából oxfordi királyi tanár lett és mint ilyen a hit hivatott védőinek, a választott szónokok választóinak és, ha beszédeik miatt az alkanczellár kérdőre vonta őket, biráiknak egyike volt. Hampden tanai nem változtak meg 1842-ig sem. A canter- bury-i érsekhez írt levelében kijelentette, hogy régi nézeteiből nincs mit visszavonnia. Püspökök, tanárok, papok eretneknek tekintették. Hampdennek a minisztériumban volt egy pártfogója, Russel János lord. A miniszter ezt a hírhedt tanárt hívta meg a hereford-i püspöki székbe, mely Masgrave dr.-nak a yorki érsekségre való előléptetése folytán megüresedett. A herefordi dékán tiltakozást intézett e kinevezés ellen az 1700 tagú klérushoz, a canterbury-i érsekhez, Howley-hez. Azonban még mielőtt Masgrave elfoglalta volna székét Yorkban, Howley-nek a canterbury-i széken utódává lett Sommer dr. A beigtatásra a