Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Harmadik könyv. 1832-1845
214 Newman ez időben tevékenységének s döntő befolyásának tetőpontján állt. Az általa keltett lelkesedéssel szemben az anglikán egyházban ellenáramlat kezdett mutatkozni, elany- nyira, hogy Keble nem habozott annak, bár félénk visszhangot adni. Newman 1838. nov. 28-ról így válaszolt neki:* «Köszönöm szives levelét. Csupán ezeket jegyzem meg: Hogy fivére ismeri a falusi papságot és eszméjének zászlóvivőjévé szegődik. Ezt nem tagadom, jóllehet nincs módomban állításainak igazságáról meggyőződést szerezni ; csakhogy én nem ezen papság számára írok. Én, a mint az nagyon természetes, rendszerint azok számára írok, kikkel érintkezem ; nevezetesen pedig azon világi vagy egyházi ifjúság számára, mely — főleg Oxfordban — a tevékeny élet terére lép. Hogy ennek hasznára vagyok különféle oktatásaim által, melyek a klérus szemében talán helytelenül tűnhetnek föl, azt biztosan tudom, bármi legyen is egyébként a dolog vége. Nem időzöm annak megfontolásánál, vájjon nagyon gyorsan haladok-e a papság szemeiben stb __» Gladstone, ki ekkor már a parlamentben foglalt helyet, egyike volt azon világi tanítványoknak, kikben az űj tan meghozta gyümölcsét. Az egyház és állam viszonya czímű művének kiadásával igen korán magára vonta a közfigyelmet s jóllehet Macaulay őt gyakran gáncsolta, mégis a jövőnek egyik kiváló emberét látta benne. 1839. tavaszán Newman hitvitáinak következetessége miatt föltétien bizalomnak örvendett. Ajánlatai munkatársai részéről a legkészségesebb fogadtatásban részesültek. Arról gyanúsították, hogy érveit római forrásokból kezdi meríteni, sőt némelyek szemében maga a római pápa volt álruhában : «the Pope ipsissimus in disguise». Ez nyugalmát épen nem zavarta. «Abban a tudatban, hogy nézeteimet nem római forrásokból szereztem, mint azt mások tudni vélték, hanem hogy ellenkezőleg azok saját értelmemnek s a fenforgó körülményeknek szüleményei voltak, a terhemre rótt vádakat egyszerűen megvetettem. Igaz, nagyon merész vallási rendszert állítottam fel, mely Letters, II. kötet 272. oldal.