Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)

Második könyv. 1799-1832

126 tartotta magát apostoli működésében. Ez volt a támaszpont, a melyben s a melyre oly épületet emelt, mely nevét örökké fentartja a keresztények között. Nincs Európában egyetlen nagyobb város, a brit szigeteken egyetlen község, hol nem kért volna imádságot hazájáért ; keresztes hadjáratának nevezte ezt. S ki merné állítani, hogy nem ért el nagyobb sikert, mint a minőt fegyveres kézzel elért volna? 3. Rómában Spencertaz isteni gondviselés egy szent szerze­tessel, Domonkos atyával, hozta össze; ezzel közölte lelkének apostoli terveit. Domonkos a passzionisták rendjéhez tarto­zott, melyet a xviii. század végén Keresztes szent Pál alapított.* E szent belátván, hogy az egyháznak isteni érdekei kívánják, mikép észak népeit újra visszahódítsa, harmincz éven át imád­kozott Angolország megtéréséért. Külön szabályban paran­csolta meg övéinek, hogy naponként imádkozzanak Istenhez az északi népeknek, melyek a xvi. században szakadtak el a katholikus egyháztól, különösen pedig Nagybritanniának az igaz hitre való visszatéréséért. Életíróinak tanúsága szerint, midőn Keresztes szent Pál szerzetének egy házában lelkigyakorlatokat végzett, egy napon természetfölötti fénytől ragyogó arczczal és könyben úszó szemekkel látták őt az oltárhoz menni. Áldo­záskor elragadtatásba esett. Szerzetesei szerették volna tudni, mily kegyelmekben részesítette őt az Úr. «Óh, gyermekeim ! - felelt a szent, — oly szép dolgokat láttam ma reggel Angol­országban, igen, igen, oly szép dolgokat ! Fiaimat láttam Angol­országban !» így szólván, újra elragadtatásba esett.** Domonkos atya örökölte Keresztes szent Pál szívének Angolország iránt való vonzalmát. Mily kellemes meglepetés volt a buzgó passzionistára, hogy a lordok imént megtért gyermekében ugyanazon apos­toli vágyakat látja, melyeket maga is ápol, de eddig sohasem hitte, hogy közreműködhetik azok megvalósításában ! Nem volt-e Spencer, mint Angolország angyala, Istentől a végből küldve, hogy Rómában szent Ágoston szerzetesnek s társai­** Life of F. Ignatius, III. r. II—III. f. V. Ö. Vie du B. Paul de la Croix.

Next

/
Thumbnails
Contents