Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Második könyv. 1799-1832
107 ölteni. Három uralkodó erőlködése kellett hozzá, bár mindkét ház önként alávetette magát a királyok minden szeszélyének. A kamarák összes régi kiváltságaik sutba dobásával azt kívánták, hogy határozataik addig meg nem történtekül tekintessenek, míg a király azokat meg nem erősítette és jóvá nem hagyta. A szervilizmus virágában volt. 4. Az egyházi és világi hatalom forrása a király; a világiak, a püspökök, a papok fölött való polgári és egyházi joghatóság a királyt illeti meg. Eretnek az és tűzhalállal büntetendő, a ki oly tant mer hirdetni vagy tanítani, mely ezzel ellenkezik. Elkerülhetetlenül szükségessé vált, hogy a vallási tanok rendszerbe szedessenek, mely az új szokásokkal összhangzat- \ ban legyen. E czélból VlIJ.Jdenriknek egy 1539. évi rendelete bizottságot nevezett ki, melyben Cranmer tiltakozásaival tűnt j ki. A király szükségesnek látta, hogy önmaga érveljen e vallási szabályzat tervezete mellett; kétségkívül ékesszólóan beszélt, mert Cranmer nem érezte többé az ellenállás szükségét. Kimon- dottákCTTFlogy Jézus Krisztus valósággal jelen van az Oltári- szentségben ; 2. hogy a kút szín alatt való áldozás szükséges az üdvösségre ; 3. hogy a papok kötelezve vannak a nőtlenségre ; 4. hogy a tisztasági fogadalmakat meg kell tartani ; 5. hogy a privát miseáldozatok szokása föntartassék ; 6. hogy a fülgyónás hasznos és szükséges. VIII. Henrik képesnek érezte magát annak bebizonyítására, hogy e tan valóban isteni. Ezért volt mindenki köteles azt megtartani. A király tehát így magának követelte azt a lelki fenhatóságot, melyről néhány évvel azelőtt bebizonyította, hogy az egyedül a római püspöki széket illeti. Cranmer, ki titkon megnősült, mikor érsekké lett, kénytelen volt ezen nőt elbocsátani. Azon volt tehát, hogy a királynak nagyon is bölcs Credo-ját megnyirbálja. VIII. Henrik halála után fia, Eduárd lépett a trónra. Ez kiskorú volt. Cranmer, Sommerset herczeggel egyetértve, sietett hatalmát arra fölhasználni, hogy a reformot reformálja. A 3. czikkelyt eltörölte ; a Common Prayer-Book-oi kihirdette és kötelezővé tette az egyházakban. Az engedelmes parlament helyeselte és megszavazta azt. Minden közös beleegyezéssel, és — a mi jól megjegy-