Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)

Második könyv. 1799-1832

HARMADIK FEJEZET.

1. Spencer György tehát az anglikán egyház papja volt. A kisebb egyházi méltóságokat természetszerűen már pályája kezdetén megszerezte magának. Blomfield, régi tanítója, ki nem sokkal azelőtt chester-i püspök lett, káplánjává nevezte ki; a keresztény ismeretek terjesztésére alakult társulat titkárává választotta. Vigoreux, bringtoni lelkész, lemondott javára. A szerencse tehát nagyon bőkezűen osztogatta kedvezéseit e kezdő irányában, melyekkel gyakran fösvénykedik érdemekben megőszült férfiakkal szemben. Mi minden meg nem történik, ha egy méltán magasra törő anya ügyessége vállalkozik arra, hogy megszerezze fiának a sors szeszélyes kegyeit? A közel jövőben lady Spencer fiának püspökségre leend szüksége. Blomfield püspök nem fogja nagy befolyását megtagadni; Liverpool lord, a kormányelnök, nem fog akadályokat támasztani. A püspökség a lordok házába fogja Györgyöt juttatni, hol idősebb fivére, Althorp lord, ott ült már atyjának, Spencer grófnak oldalán. Így álmodott az anya. De fiának nézetei nem igen feleltek meg e személyére vonatkozólag szőtt terveknek. Igaz, hogy keresztény szempontból helyesebben nem indulhatott volna meg azon úton, mely egyedül vezet nagy méltóságokhoz, és, mint az egyház mondja, nagy terhekhez. Mert azok sohasem egyebek terheknél annak szemében, a ki teljesen felfogja a velük járó felelősséget.

Külsőleg a fiatal pap valóban nem kivánt mást, mint hogy jól betöltse hivatalát; belsőleg, hogy magát arra minél méltóbbá tegye. Aranyszájú szt. Jánosnak a papságról szóló