Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A régi és új törvények eredménytelensége
34 MUNKÁLATOK LXI. ÉVFOLYAM kath. püspököt magasztos kötelességeinek teljesítésében, sőt a neki adott jogok gyakorlásában meg is akadályozhatja, de soha tényleg meg nem foszthatja püspöki hivatalától ; mert az egyházi hatalmat, a melyet Isten adott a lelkipásztoroknak, ember meg nem semmisítheti. Arról tehát, hogy engem bárminő állami törvényszék hivatalomtól megfoszthatna, szó sem lehet és minden ilynemű kísérletnek Isten, Egyház és az egész katholikus világ előtt nem lesz jelentősége. Kötelességeim teljesítésében és jogaim gyakorlásában csakis anyagilag gátolhatnának, mindazonáltal jogaim csonkítatlanul és egész terjedelmekben továbbra is fönállanának s az én tulajdonaim maradnának, épen úgy, mint a hogy semmiféle törvényszék püspöki kötelmeim teljesítése alól föl nem menthet. A mi érseki méltóságomról való önkéntes lemondásomat illeti az csak a Szent Atya határozottan kifejezett beleegyezése mellett tör ténhetnék meg. Ezúttal bátorkodom azon határozott reményemnek kifejezést adni, hogy Főmagasságod és a kir. államkormányzat sokkal jobban ismernek engem és gondolkodásmódomat, semhogy kételkednének abban, miszerint én a jelen körülmények között ily lépést szégyenletesnek tartanék. Valóban teljességgel méltatlan volnék azon magasztos állásra, a melyre engem Isten az ő irgalmasságából meghívni méltóztatott, ha a reám bízott nyájat önként akarnám cserben hagyni oly időben, mikor azon veszélyben forog, hogy a hitetlenségnek, az eretnekségnek és a szakadásnak essék áldozatul. Kötelességem, hogy megyém híveinek lelki java fölött őrködjem s azt védelmezem ; nem pedig az, hogy önként meghátráljak s magamat a kellemetlenségek és veszélyek alól kivonjam, ha mindjárt szenvedés, sőt életemnek elvesztése is fenyegetne. „Bonus pastor animam suam dat pro ovibus suis, mercenarius autem et qui non est pastor, videt lupum venientem et dimittit oves et fugit.“ Ezek az én megjegyzéseim, a melyeket a nekem ajánlott önkéntes lemondás-, illetőleg érseki méltóságomnak kilátásba helyezett elvételére vonatkozólag előadni kötelességemnek tartottam. Ámbár én folyó hó 24.-én kelt levele egyes pontjainak beható fejtegetését azért is fölös legesnek tartom, mert rájok — részemről — már eléggé megfeleltem, Főmagasságod némely állításaira vonatkozólag mégis a következő, rövid megjegyzéseket óhajtanám még az eddigiekhez csatolni. Főmagasságod a múlt évi szeptembertől a mai napig tett főpásztori intézkedéseim közül felsorol nehányat s azokban elegendő alapot talál arra, hogy levele végén ama sajátszerű felszólítást intézze hozzám. Én a magam részéről sohasem mertem volna ezen eseteket úgy összeszedni, minthogy azok püspöki hivatalom lelkiismeretes vezetéséről tesznek tanúságot. Az isteni kegyelem gyümölcsei ezek, mely a gyenge emberi erőt megaczélozza s az olykor nehéz állásbeli kötelességek pontos teljesítésében közreműködik. Én tehát Főmagassá-
