Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)

A májusi törvények eredménytelen végrehajtása

4 MUNKÁLATOK LXI. ÉVFOLYAM tói reá ruházott küldetésben buzgólkodni, ') a kultuszminiszter 1873 okt. 18.-án az összes tartományi elnökökhöz a követ­kező keményebb eljárásra intő leiratot intézte : „Berlin, 1873 okt. 24. A törvényellenesen alkalmazott katholikus lelkészek folyton sza­porodnak olyannyira, hogy sürgősen kell velük szemben a törvény teljes szigorát alkalmazni. A mennyiben itt a főpapok büntető­jogi üldöztetéséről is van szó, szabad remélenem, hogy törvényellenes betöltés esetén vizsgálatot fognak indítani ez ügyben. Azon papokkal szemben pedig, a kikre valamely lelkészi hivatalt a törvények előírása ellenére ruháztak, és a kik a bírói büntetés után mégis folytatják hiva­talos ténykedéseiket, szigorúbb eljárás vált szükségessé, mint a milyent eddig követtek. Ide vonatkozólag figye­lembe kell venni, vájjon az egyes hivatalos ténykedések, és pedig különbség nélkül, akár polgárjogi következményekkel járnak, akár nem, a f. é. május 11.-i törvény 23. szakaszában1) körülírt vét­ségnek tényállását képezik-e ? Hogy tehát a törvény ellenében alkalma­zott lelkészek ténykedéseik megszüntetésére kénysze- ríttessenek, meg nem engedhető, hogy azoknak minden * 1 2 3 ’) Az ellen sincs szavunk, ha a püspökök és papok ezen magatartá­sát aktiv ellenállásnak tüntetik fel a májusi törvényekkel szemben. Abban, a helyzetben, melybe a püspöki kar s a klérus a törvények következtében, került, nem ils cselekedhettek máskép. Itt érvényesült az apostol szava : „Inkább kell engedelmeskedni az Istennek, mint az embereknek“. A püspö­kök azon tisztán negatív kijelentés mellett, hogy ők a májusi törvények életbe léptetésénél nem működhetnek közre, a viszonyok jelenlegi állásánál fogva nem maradhattak meg, főleg ott, a hol rájuk a cselekvés köte­lessége várt-) 23. §. A ki oly hivatalban végez lelkészi teendőket, a melyet az 1. és 3. §. ellenére ruháztak rá, az 100 tallérig terjedhető pénzbírsággal sujtatik. Ugyanez a büntetés éri azt is, a ki hivatalbeli ténykedést végez az ideiglenesen rábízott hivatalban ; miután a tartományi elnök tudósította, hogy az állás újból való betöltése végett a 18. §. 2. pontja értelmében megindították ellene a kényszereljárást. 1. §. A keresztény egyházak bármelyikében lelkészi hivatalt csakis oly német ember viselhet, a ki ezen törvény. rendeletéi szerint előírt tudo­mányos kiképeztetését bebizonyította és a kinek alkalmaztatása ellen az államkormány nem lett kifogást. 2. §. Az első § rendelkezései akkor is nyernek alkalmazást, ha a hivatalt állaadóan vagy ideiglenesen ruházzák át, vagy pedig csak helyette­sítés vagy segédkezés esete forog fenn. 3. §. Az első §. rendelkezései, föntartva a 26. § határozatait, akkor is nyernek alkalmazást, ha valamely hivatalban lévő lelkészre más lelkészi hivatal ruháztatik, vagy az ideiglenes állás állandósíttatik. 18. §. . Minden plébániai hivatal a megüresedés napjától egy éven belül, a hol törvényileg vagy bevett szokás szerint ily határidő van kitűzve,.

Next

/
Thumbnails
Contents