Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A fordulat
A FORDULAT 157 1874 május 20.-i törvény 13. s köv. §§.-aiban s az 1874 május 21,-i törvény 4. s köv. czikkelyeiben meghatározott joga valamely megüresedett lelkészi hivatal betöltésére vagy a helyettesítés szervezésére vonatkozólag ezennel megszűnik. A kormány-javaslatnak 4. és 5. czikkelyei tehát elestek ; mert ha megmaradtak volna, a centrum nem szavaz az egész törvény mellett, miként a nemzeti szabadelvűek sem szavaztak mellette, mivel a püspök-paragrafust tartalmazta. Márczius 31.-én fogadták el a törvényt 280 szóval 130 (liberális, szeczesszionista, haladópárti és részben szabad konzervatív) szavazat ellenében. Azon miniszterek, a kik mint képviselők a házhoz tartoztak, a szavazásnál nem voltak jelen. Az urak háza semmi változtatást sem tett rajta. A királyi szentesítés 1882 május 31.-én következett be. A második „béketörvény“ után. Folytatólagos tárgyalások Rómával. A kultuszminiszter 1882 junius 29.-én az új törvényhez végrehajtási rendeletet bocsájtott ki, a mely első sorban a fiatal klerikusoknak adandó dispenzácziókra nézve tartalmazott utasításokat. Azonban a rendelet, valamint az alapjául szolgáló új törvénynek 3. czikkelye egyidőre csak papiroson maradt, mert az apostoli szék az illető határozatokat nem fogadta el. A püspöki székek újra való betöltésében látszólag gyorsabb előhaladás volt észlelhető, habár itt megint a kormány nem élt a „püspök-paragrafus“-ban neki juttatott teljhatalommal. Még a parlamenti tárgyalások folyamán az illetékes székes-káptalanok hozzájárulásával és az államkormánynyal folytatott előzetes tárgyalások után pápai brève útján püspökökké kineveztettek : Hőting egyházmegyei kormányzó osna- b r ü c k i püspökké, Drobe egyházmegyei kormányzó p a- d e r b o r n i püspökké és Herzog berlini prépost b o r o s z 1 ó i herczegpüspökké. Mindnyájuknak elengedték az állami esküt. Végre a kormány is foganatosítá a püspök-paragrafust, a mennyiben megengedte a limburgi és münsteri püspökök