Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A fordulat
A FORDULAT 103 XIII. Leo még ugyanaz nap, február 20-án értesítette az összes államfőket, köztük Vilmos császárt is, hogy a reá esett pápaválasztást elfogadta. A német császárnak ezeket irta : „Az Úrnak kifürkészhetetlen utai szerint minden érdemünk nélkül emeltettünk az apostolf'ejedelem székére s kedves kötelességünknek tartjuk császári és királyi Fölségedet, a kinek hatalmas és dicső kormánya alatt szent hitünknek oly számos híve él, erről a tényről haladéktalanul tudósítani. Minthogy sajnálatunkra azt a viszonyt, - a mely régebbi időkben oly zavartalanul állt fenn a szentszék és Fölséged között, nem találjuk többé, Fölségednek nagylelkűségéhez fordulunk, hogy a 1 e 1 k i i s m e- ret békéje és nyugalma Fölséged alattvalói eme jelentékeny részének újra visszaadássá k. És Fölségednek kath. alattvalói, a mint hitök is, a melyet vallanak, parancsolja nekik, a leglelkiismeretesebb engedelmességgel, hódolattal és hűséggel fognak Fölségedhez ragaszkodni. Feltétlenül bízva Fölséged igazságosságában, kérjük az Úr Istent, hogy mennyei adományainak teljével áraszsza el Fölségedet s a legtökéletesebb keresztény szeretet kötelékeivel egyesítse velünk. Kelt Rómában stb.“ nál eklatánsabb bizonyítékát nyújtsa törhetetlen erejének és életrevalóságának. Innen van, hogy a pápaság mindig ifjú anélkül, hogy megszűnnék ősinek lenni s a pápa mindig agg anélkül, hogy oka volna attól félnie, hogy mint a többi halandó, teljesen az enyészetnek esik martalékul. Csak elveszti a trónt ; de a trón, mely neki nem sajátja s a melyet tőle az Isten rendelése folytán csak a halál ragadhat el, nem vész el vele ; utódjának hagyja, a kit nem ismer, de a ki ép oly törvényes, mint ő maga. Agg ő, de nem elaggott. Nem fosztják meg trónjától ; nyugalomba tér, a melyet halhatatlan műveivel érdemelt meg; a szent és egyedüli ügyet azonban, a melyet szeretett s a melyet védelt, ép oly kevéssé veszélyezteti halála, mint élete. így van alkotva a pápaság. A kik igazságosak akarnak lenni, azt mondják, hogy az emberi intézmények között ez a legnagyobb ; s ezzel keveset mondanak : a pápaság fölséges, isteni intézmény az emberiség boldogítására. Az emberiség azért van teremtve, hogy az erényt, a magasztost, a szépet csodálja és megvalósítsa ; a pápaság arra van hivatva, hogy ezeket, az emberi nem életéhez föltétlenül szükséges tényezőket napfényre hozza és felvirágoztassa. A pápaság táplálja a lelkeket ; a pápaság által Isten szól. A pápaság művei és példája által szüntelenül azt hangoztatja : „Sursum corda!“ A Rochefort-ok és Voltaire-ok hadd nevessenek. Élczelődéstik piszokból támad és abban vész el, miután csekély port vert fel, a mely azonban nem soká bánt. Adjunk hálát az egyháznak, magasztaljuk Istent ; adjunk hálát a pápaságnak, az egyház napjának, hogy az emberiségnek nagy része fölülemelkedik az érzéki életen azon sugarak befolyása alatt, melyek a pápaság által hatnak a világra s a melyek az embert minden mélységben megtalálják, bármennyire merült is el. A mi időnkben, a mely úgy láts-zik összes erejét arra fordítja hogy minden feneketlen mélységet betöltsön, IX. Fiús ezt szellemének fényével bevilágította. A hol IX. Fiúsnak meg kellett állapodnia, ott fogja XIII.
