Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
Az első törvényhozási intézkedések
406 MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM nagy pótlékot kivánt — mégis csak jól jövedelmeztek nekik azok. Részvényeik mindig erős kezekben voltak és a börzéken alig jegyeztek elő azokból. A csalás korszaka alatt minden nagyobb „szabadelvű“ lapnál kísérletet tettek az alapításra és a melyek visszautasították azt, talán csak előrelátásból és okosságból tették. Azonkívül sok más újság titokban elfogadta a bankokat és bankházakat részvényeseknek. A részvényeseknek és börziánereknek erre alig volt szükségük ; már a hirdetmények kedvéért is tárt karokkal fogadta őket a sajtó s minden kívánságra szolgálatkészen állott. Ha valamelyikben prospectus jelent meg, azonnal 40—50 levelet kapott az illető bankház a többi lapoktól : Mért nem kaptuk mi a hirdetményt ? Szerkesztői értekezés ingyen ! A míg a hasábok mindig keskenyebbek, az írás mindig apróbb lett, addig a hirdetési illeték meghatszorozódott ; a nagy újságok minden oldala 100—500 tallér jövedelmet hozott. A hirdetmények és részvény-kibocsátási jelentések hüvelyknagyságú betűkben nyomattak nagy üres közökben, mire a szedők az úgynevezett „szalonnáért“, a nem nyomtatott közökért is fizetést kívántak és ezen jogos követelésüket ki is vitték. A részvényhirdetéseket még drágábban fizették meg, mint más hirdetéseket ; a bécsi „Neue Freie Presse“ 1 frtot kért soráért, az „Augsburger Allgemeine“ 17 ezüst garast; a „Weltblatt“, a „Kölnische Zeitung“ a reklámok sorait egy tallérjával számította, sőt az augsburgi „Allgemeine Zeitung“ 2 tallért s 25 ezüst garast követelt. Nagy lapok a szédelgés korszakában naponként hirdetményekért 2000—5000 tallért zsebeltek be ; és ezért ők a részvény-vállalatok ellen a támadást még a hirdetési részben sem engedték meg. A hirdetmények kedvéért minden vidéki lapocska egy árjegyzéket s egy aránytalanul nagy tőzsde-részt adott mellékletnek. A részvény-vállalatoknak szerkesztői reklámjai egy szöveggel s egy időben jelentek meg a legkülönfélébb újságokban, pl. a „Nationale“, „Norddeutsche Allgemeine“, a „Kreuzzeitung“, „Vos- sische“, „Volkszeitung“ ez. újságokban és — csaknem hihetetlenül hangzik — a „Deutsche Reichs- und Preussische Staatsanzeiger“-ben is. Már most azt kérdezzük: Mi köze van a „Staatsanzeiger“-nek a börzehírekhez ? Nem volna-e elég, ha mint előbb, az árjegyzék lcnyom- tatására szorítkoznék ? Sőt Sonnemann Löb „Frankfurter Zeitung“-ja sem vetheti szemére a „Kölnische Zeitungénak, hogy ez egy tallérért űzte a „felsőbb parasztcsalást“, hogy sohasem volt egy figyelmeztető szava a gonosz csalás ellen. A Rajna melletti nagy vállalati perekről vagy semmit sem hozott, vagy csak rövidesen siklott át rajta. A furfangos „Rajnai váltóbank“ ügyeiben a vádlók beszédeit megcsonkítva hozta, ellenben a védők véd- beszédeit teljesen. A „Neue Freie Presse“-vel karöltve Törökországéit rajongott, az izgalmat, mely Angolországban a török csatazajra támadt, mint fecsegést és agyrémet nevetségessé tette. 1866 óta a kormánynyal
