Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
Az első törvényhozási intézkedések
394 MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM sajtóval együtt), hogy a „cagnotti“ szót „vérebekkel“ s nem „kegyenczczel“ — cagnetti annyit tesz, mint öleb — fordította. Miután megelégelték Schrödernek üzelmeit, kutatni kezdték személyét. S ekkor kisült, hogy Schröder egy Giubilci nevű olasz, a ki keveset értett németül, egy német mondatot sem tudott németül beszélni vagy írni és hogy hivatalos részről sugalmazták. Ugyan ő a „Voce“-n kívül a szabadkőműves „Gazetta d’Italia“-ba is írt. Épen akkor tűnt fel Berlinben, mikor a májusi törvények felett a parlamenti viták megkezdődtek. Tolmácsának egy levélért több honoráriumot fizetett, mint a mennyit ő azért a „Voce“-től kapott. Fő feladata az volt, hogy mindenek előtt is a konzer- vativeket, kiket a felsőházban a kormány megbízhatatlanoknak tartott, acentrummal való félelmetes szövetkezéstől visszatartsa; a kormány nem akarta, hogy Gerlachnak a képviselőházban adott példája a felsőházban utánzásra találjon. A „Kreuzzeitung“ és a többi, a kultur- harcznak megnyert újságok — úgy látszik — gyönge befolyást gyakoroltak a protestánsok között a szívós keresztény kedélyekre ; ezért kellett Giubileinek egy enfant terrible és az agent provocateur szerepét vinnie a kath. sajtóban. Ezért szidta ő a protestánsokat, Bismarckot és ezért fenyegette Németországot Francziaország részéről Isten boszú- jával — s irka-firkájáért Németországban magát a pápát tették felelőssé, mert hát e nyilatkozatok „pápai közlönyben“ jelentek meg ! A ki csak egy kevéssé is ismerte az ujságügyet, bizonyára tudnia kellett, hogy azért magát a „Voce“ szerkesztőségét sem lehetett felelőssé tenni. Eltekintve attól, -— hogy egy nagy elfoglaltságu szerkesztőnek kezén sok minden megy keresztül, a miben nem osztja véleményét, azonfelül minden szerkesztőségnek a maga levelezője iránt, a kik közül sokan gyakran nagyon is érzékenyek, az illemnek gyakran magas fokát kell gyakorolnia. Ez utóbbi Schrödernél épen nem lett volna szükséges; de hát ezt nem tudhatta a „Voce“ s midőn Schröder oly határozottan beszélt „mi katholikusok .... így
