Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
További készülődések a "kulturharczra"
144 MUNKALATOK LX. ÉVFOLYAM mivel a porosz parlamentben még a háborút megelőző évben fölötte ellenséges támadást intéztek a katbolikusok jogai és szabadsága ellen, ezek valósággal politikai öngyilkosságot követtek volna el, ha a rákövetkező választásokat nem hasz^ nálják fel arra, hogy csapataikat a megüzent parlamenti harczra megerősítsék. Ha a katholikusoknak ezen alkotmányos eljárása, melyre kényszerítve voltak, a kormánynak kellemetlen volt, ez csak azért történt, mert a kormány ép úgy, mint a „szabadelvűség“ — ha mindjárt más módon is —• hadjáratot tervezett a katholikusok ellen. A lengyelek. „Uram, emlékezzél meg a lengyelekről!“ Erre Bismarck herczeg, akárcsak Xerxes, úgy látszik naponta figyelmeztette magát. A lengyelektől való félelme valósággal rögeszméjévé vált, melytől nem szabadulhatott; kisértetté, mely árnyképen követte kül- és belpolitikája minden mozzanatában. A lengyelek miatt való aggodalmával indokolta az egész kulturharczi törvényhozást nem egyszer, de tízszer ; a német birodalmi gyűlésben, porosz képviselőházban és főrendiházban, parlamenti estélyeken,, sváb lelkészek előtt stb. stb. Az első kulturharczi rendeletek kibocsátását, a vallásügyi minisztérium katholikus osztályának eltörlését s az iskolafelügyeleti törvényt különösen a lengyelek „tizeiméivel“ okolta meg. S ez az egész lárma az államlakosság oly kis töredéke miatt történt, mely ha akarta volna is, nem okozhatott nehézségeket a megnövekedett Poroszországnak és egyesített Németországnak. A kanczellár e viselkedését csak az értheti, a ki hisz a történelem nemezisében és elismeri, hogy az igazságtalanság, melyet II. Frigyes Lengyelország fölosztásának kezdeményezésével elkövetett, azokon áll bosszút, kik politikájának folytatását tűzték ki feladatuk gyanánt. Az utolsó lengyel fölkelés idején, 1863-ban Bismarck herczegnek különböző okokból, úgy látszik, nem volt kifogása.
