Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
További készülődések a "kulturharczra"
138 MUNKALATOK LX. ÉVFOLYAM önállósága volt biztosítandó a jezsuitákkal szemben.1) (A jezsuita-törvény tényleg „Wagener famulus“ műve volt.) Ha Bismarckot már az is elkedvetlenítette, hogy Ketteler elfogadta a csalatkozhatatlanság hitczikkelyét, annál inkább növekedett haragja az egyházfejedelemnek a centrumba való belépése miatt. Mallinckrodtnak ezen pártba való belépése, illetve ben- maradása is érzékenyen érintette a kanczellárt. Az állam iránt való loyalitását, melyet e hasonlíthatatlan férfiú sokat felölelő tudásával s aczéljellemével előbb mint kormánytanácsos tanúsított — Mallinckrodt már mint fiatal tanácsos a kamarában kormánybiztosi minőségben képviselte a minisztériumot — legfelsőbb helyen is ismerték ; a tőle kiinduló oppositió félelmesebb volt, mint más húszé. Már tíz évvel előbb így írt Wagener emlékirataiban (Berlin, Pohl, I. k. 69. 1.) : „A valódi szellemi erőt és a katholikus elv képviselését Mallinckrodtban kell keresnünk, ki minden ízében nemes és szeretetreméltó férfiú, magába vonult természet, csöndes fanatikus, ha így nevezhetem, ment minden kicsinységtől.“ Hogy Mallinckrodtot Bismarck herczeg is a katholikus elv és nép képviselőjének tekintette, mutatja az asztali párbeszéd, mely közte s Hatzfeld gróf követ között folyt le a franczia háború folyamán, nem sokkal azután, hogy a piemontiak bevették Rómát. Busch ezt („Graf Bismarck und seine Leute“ I. 337. 1.) a következőképen adja elő : „Hatzfeld kérdé : „Olvasta-e már kegyelmességed, hogy az olaszok betörtek a Quirinalba?“ A főnök feleié: „Igen. Kiváncsi vagyok rá, mit fog tenni a pápa. Elutazik-e? De hová ? Minket már felkért, hogy kérdezősködjünk Olaszországban, vájjon megengedik-e, hogy elutazzék s megtörténhetik-e ez az őt megillető méltósággal. Megtettük és azt válaszolták, hogy állását mindenképen tisztelik s ha menni akarna, hozzá illően járnának el.“ — „Nem szívesen fogják elbocsátani“ — l) A fent idézett hely szó szerint Mayer Rezső „Politische Gründer“ czímű művéből (Lipcse, Bidder 1877, 80. s k. 1.) van véve. Mivel Mayer Wagener tanítványa, ép azért igazolt azon feltevése, hog}r a „főhivatalos“ maga Wagener titkos tanácsos. Számos más ok is szól e vélemény mellett.
