Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
További készülődések a "kulturharczra"
BISMARCK MEGVÁLTOZOTT ÁLLÁSPONTJA 113 kép, a német hírlapírók kongresszusa Bécsben 1869 julius 31.-én még a következő határozatot hozta : „Minden gondolkodó embernek becsületbeli kötelessége a kolostorok eltörléséért, a jezsuiták elűzetéseért s minKleparc-on fekvő kolostorban folyamodott fölvételért. Itt azonban ismét elutasították s erre íi mezítlábas karmelita-nők kolostorához fordult hasonló szándékkal, hol végre az 1839. évben fölvették. Itt dicséretre méltó módon viselkedett s nemsokára az összes testvérek megkedvelték. Elmúlt nyolcz év s Borbála semmit sem vétett. Csak a kolostorban való tartózkodása kilenczedik évében mutatkoztak rajta ismét a lelki betegség jelei. Borbála testvértársait verte, imádságaikban zavarta s kezdett félrebeszélni. Ekkor a betegszobába hozatták, a honnan Sawiczewski orvos kezelése után, mint felgyógyultat elbocsátották és megengedték neki a többi apáczával való érintkezést. Alig néhány hó múlva ismét beállottak a betegség rohamai, melyek most erősebb és fenyegetőbb módon léptek föl. A nővérek jó bánásmódjáról két levél tanúskodik, melyek egyike 1851 szeptember íl.-én kelt; Zdziedarska Jozefa főnöknő írta Borbála nővérének Varsóba; a másik Borbála levele nővéréhez, melyben megelégedését fejezi ki a kolostori bánásmód felett és jólétéről biztosítja. Később, midőn a betegség mind hevesebben lépett fel s Borbála ruháit szakgatta, az oda- nyujtott evőeszközöket falhoz vagdosta s a belépőknek nekirontott, elkülönített cellába vitték. Borbála itt szétrongálta a kályhát, összetörte az ágyat s a ráadott új ruhadarabokat rongyokra tépte annyira, hogy szükségesnek látták őt kényszerzubbonyba öltöztetni. Az összetört ágyat s a kályha- úarabokat szobájából eltávolították s Borbálának szalmaágyat vetettek. Az ablakot nem falazták be egészen, mint annak idején tévesen hiresztelték, hanem csak félig, mire kényszerítve voltak, mert Borbála, midőn ruháit letépte, többször az ablakhoz jött mezítelenül s tapsolva magára vonta az átmenők figyelmét. Hogy Borbála állapota a lelkészség és több a kolostorba bejáró orvos előtt is ismeretes volt, a püspöki consistoriumban talált erre vonatkozó okiratok bizonyították. Ezzel a vád, hogy Borbála egészen titokzatos módon egy cellában börtönszerűleg tartatott volna, teljesen hamisnak bizonyult. De felelnünk kell még a fontos s a cs. kir. törvényszék által is kiválóan hangsúlyozott és megfontolt kérdésre : „miért nem vitték Borbálát nyilvános gyógyintézetbe?" és pedig a szentszék rendelete alapján, mely szerint Borbálának a kolostorból való eltávolítása és kórházba szállítása csak akkor történhetik, ha továbbmaradása a kolostorban a kolostori rendszabályok általános megzavarását vonná maga után, vagy a többi testvér egészségének ártalmára válnék. Ezen rendeletet 1860 augusztus 24.-i kelettel a pápa ő szentségének vezértitkárja adta ki s így szól : „A mi a szegény Borbála nővért illeti, a szentszék engedelme nélkül nem lehetne gyógyintézetbe vinni s önök nagyon helyesen járnak el, ha maguknál tartják, t. i kolostorukban. A szentszék ezen engedelmet csak akkor adná meg, ha Borbála nővér ott tartózkodása a kolostorban a rendszabályok teljes betartását gátolná vagy a többi nővér egészségére káros volna.“ Miután Borbála ott maradása sem az egyik, sem a másik hátránynyal nem járt, elhatározták, hogy a beteget ott tartják a kolostorban. Ezzel a törvényszék e vádat is, mint alaptalant elvetette s végül az egész bűnvádi ügyet félretette, mivel az apáczák ellen emelt összes vádak rágalmaknak s oly cselvetéseknek bizonyultak, milyeneket a kolostori élet ellen különben is szoktak intézni.“ Munkálatok GO. évf. 8
