Cathrein Viktor: A szocziálizmus. Alapjainak és keresztülvihetőségének vizsgálata - 58. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1895)

Harmadik fejezet. A szocializmus lehetetlensége

146 MUNKÁLATOK LVIII. ÉVFOLYAM Mindenki köteles fizikailag részt venni a termelésben, és csakis a fenmaradt szabad időt szentelheti kedvelt tanulmá­nyainak. *) Nagyon kételkedünk a fölött, hogy az általános termelő munka után a tudományos és művészi munkálko­dáshoz valakinek még nagy kedve legyen ; és még inkább a fölött, hogy „a társak“ ezen időt komoly, folytonos tanulmá­nyokra és nem inkább semmittevésre és élvezetekre fordítanák. Ám legyen. Tegyük fel, hogy egy szoczialista fon­tos, uj felfedezést tett. Már most arról van a szó, hogyan kelljen azt praktikusan érvényesítenie? Föltéve, hogy van magánvagyona, a dolog igen könnyen megy. Ha a feltaláló pénzes ember, vagy sikerül egj^ tőkepénzest megnyernie, akkor a felfedezés, ha beválik, hamar bejárja az egész világot. Más­ként van ez a szoczializmusban. Itt minden fölfed§zőnek vagy a termelés legfelsőbb vezetőihez, vagy egyenesen a néphez kell fordulnia és arra törekednie, hogy a szavazattal bírók többségét a maga részére megnyerje. Ez pedig nem kis ne­hézséget okozna. Mert csak nagynehezen lehet az újítások­nak egész testületeket megnyerni ; kiváltkép, ha ez épen nem fekszik a tagoknak személyes érdekében és őket új munkák elvállalására kötelezné. Ha p. o. új gépek, fűtő vagy világítási készülékek, építkezések, közlekedési eszközök, csatornák, alag- útak ügye forogna szóban, akkor az újítás csak a nemzeti munkafeladatnak növelésével volna keresztülvihető. Ha egy újítást elfogadnak, mkkor ezt az egész szoczialista társada­lomban meg is kell honosítani, hogy minden egyesnek munka- és létfeltételei egyenlők legyenek. De már most ráállanak-e az ilyen újításokra? Attól tartunk, hogy még oly berendezé­sek meghonosítása is, a melyek eleve is nagy előnyöket ígér­nek, lehetetlenné válik1; mennyivel inkább áll ez azon sokkal nagyobb számú berendezésekről, a melyeknél előbb ismételt kísérletekre van szükség, hogy azok jelességéről meggyő­ződjünk.'2) *) Die Frau, 281. 1. 2) Joggal mondja Klein Wächter (Schönbergs Handbuch der politischen Oekonomie, I. 260.) : „A szoczialista államban, a hol a javak összes termelése közös és egységesen szabályozott, magától értetődik,

Next

/
Thumbnails
Contents