Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
I. Rész. Fordítás
54 Az államhatalom feladata és jogköre. esetre sem kötik őket az erkölcsi törvény rendes követelményei. Ez az a hírhedt megkülönböztetés a nyilvános és a magán erkölcsiség között. Mintha bizony két erkölcstörvény volna, egyik a magánélet és közönséges emberfia, a másik a nyilvános élet számára és az államférfiak előnyére és boldogulására. Ez azonban haszontalan ámítás. Csak egyetlen egy erkölcstörvény van, amelyet Isten mindegyikünknek szivébe vésett s amely mindnyájunknak gondolatára és cselekvésére kiterjeszkedik úgy a nyilvános, mint magánéletben és kormányozza azokat. Igenis az erkölcstörvénynek szabványai kétfélék : általánosak, amelyek mindegyikére és minden helyzetben kötelezők, minők az igazságosság, hűség, felebaráti szeretet, mások tulajdonának és jó hírnevének becsülése; továbbá különösek a különböző állapotok számára, amelyek csakis az ezen állapotban levőkre érvényesek. Ebből kifolyólag vannak azután különös állapotbeli kötelességeik az uralkodóknak, szülőknek, gyermekeknek, cselédeknek stb. Csakhogy ezen kötelességek nem képeznek tulajdonképeni külön erkölcstörvényt, hanem csak az erkölcstörvénynek a különböző állapotokra való alkalmazásai vagy következményei. Miként a látható világban minden alá van rendelve a vonzás és a nehézkedés törvényének, hasonlóképen az embernek úgy Istenhez, mint felebarátjához és önmagához való összes társadalmi viszonyai is alávetvék az erkölcstörvény határozatainak. Avagy megszünik-e az ember a nyilvános életben Isten teremtménye lenni? Nem az Isten-e legfőbb urunk és mesterünk, végső czélunk és rendeltetésünk mindig és mindenütt? A nyilvános hatalom nem az Isten emberek felett való főuraságának kifolyása és abban való részvevése-e, épúgy, miként a természettörvény része az örök törvénynek ? Honnét veszi tehát a nyilvános, az Isten akaratában gyökeredző hatalom birtokosa a jogot arra, hogy magát az általános erkölcstörvénytől valamely téren fölmentettnek hirdesse és azt mondja Istennek: mi közöm ebben hozzád?1) l) IX. Pius a Syllabusban kárhoztatta a következő (56) tételt : „Az erkölcstörvények nem szorulnak isteni szentesítésre és egyáltalán nem szükséges, hogy az emberi törvények a természetjoggal összhangzásba hozassanak vagy kötelező erejüket Istentől nyerjék.“ Ebben egyúttal kárhoztatva van az a tan is, amely szerint az erkölcs a vallástól független.
