Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
I. Rész. Fordítás
24 Az államhatalom feladata es jogköre. Tovább haladva igy oktat bennünket : „Az állam elhatározásra inditó okait, hatalmát, fennállásának és tevékenységének törvényeit önmagában viselő őseredeti egész. Az állam megvalósított és megvalósítandó erkölcsi eszmék s észszerű czélok birodalma, amely az erkölcsi világrendben fekszik, s melyhez az emberek, mint szolgáló tagok önkénytelenül tartoznak“.1) Mindez részben igen jámborul és épületesen hangzik ; csakhogy kissé homályos, könnyen félreérthető és igen ruganyos. Különösen „a nemzeti létezés és a nemzeti feladatok betetőzése“ igen tág köpenyeg, a mi alá igen sok mindenfélét be lehet gyömöszölni. Ebből azt is megérthetjük, mért nincs Stahl Aristotelessei és Ciceróval megelégedve: t. i. mivel ezek az állam czélját az egyesek boldogságába, illetőleg erényességébe helyezték, s hogy miért gáncsolja sz. Tamást és az egész középkort; mert ezek az állam czéljául csak a földi jólétet tűzték ki, az égi erényt és örök boldogságot pedig az egyház feladatául tekintik. Stahl államtanával nem lehet gátat vetni a mindent elárasztó állammindenhatóságnak, annál kevésbé, mivel a felsőbbségi hatalmat Istentől származtató elmélete sem ment a túlzásoktól. Hiszen azt állítja, hogy az állam hatalma nem pusztán abban az értelemben való Istentől, minta minőben minden más természeti jog pl. az apa hatalma gyermeke fölött, hanem tökéletesebb értelemben; azért jelenik meg az állam „a fönség mezében.“ 2. Stahl véleményénél tartósabb befolyást gyakorolt a német államtudományra az úgynevezett „nemzeti kulturállam“ elmélete. Ezen elmélet hívei a nemzetek feltétlen végczéljává a folytonosan előbbre haladó műveltségi fejlődést teszik, s ebből kifolyólag az államhatalom elé azon feladatot tűzik, hogy ezt a műveltségben való haladást minden irányban és minden lehető eszközzel elérni iparkodjék. Ez irány egyik főképviselőjének Bluntschlít mondhatjuk. Bluntschli távol áll attól, hogy az állammindenhatóságot elméletileg hirdesse. Sőt inkább erősen hangsúlyozza a köz- és a magánjog között levő különbséget és elismeri, hogy az állam nem dobhatja sutba kénye-kedve szerint alattvalóinak
