Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

Bosnyák Tamás báró. 403 Mint jó gazda birtokait, a mennyire csak ideje engedte, jó karban tartotta s rólok nagy türelemmel és ismerettel kitűnő jegyzéket állított össze.3) Bosnyák Tamás magasra emelte családját, a főrangú „nagyságos“ családok közé s számára hatalmas javakat szer­zett; de a magyarbéli Bosnyákok között ő volt az utolsó családapa s gyermekeiben kihalt a „ Bosnyák“ név. Hogy ágazott el a női ág s mely családokra szállt a nagy Bosnyák-jószág, azt Tamás egyes gyermekeinél mond­juk el. c) Bosnyák Tamás báró gyermekei. Ha valakire nézve áll a költő mondása, hogy „nem szül gyáva nyulat Nubia párduca“ * úgy Bosnyák Tamásra első sorban. A milyen derék fűur volt ő, ép oly szakasztott másai voltak gyermekei, kiknek mindegyike örökölt atyjától egy-egy nemes jellemvonást. Bosnyák Tamásnak hét gyermeke volt, két fia és öt leánya: Tamás, István, Zsófia, Judit, Katalin, Anna és Magdolna. Az.első még nőtlen állapotban halt meg, a két utolsó még csecsemő korában. István pappá lett s három, életben maradt leányai nevezetes családok anyáivá lőnek. 0 1. Ifj. Bosnyák Tamás báró. Atyjának e büszkesége és reménye született 1605. decz. 9-én Füleken, hol atyja a bécsi békétől főkapitány volt. Gyermekéveit részint itt, részint Surányban töltötte. 1614-ben Telegdy váradi püspök és esztergomi nagypréposthoz adták nevelésbe, Nagyszombatba ; mi miatt Lépes Bálint nyitrai püspök és kanczelfár, mint láttuk, neheztelt Bosnyák Tamásra. >) Följegyezte, hogyan jutott melyik birtokához : öröklés, adomány, vagy pedig örökvétel utján s pontosan hivatkozik a régi beosztás szerint az illető oklevelekre. A terjedelmes jegyzék ép állapotban van ma is a Bosnyák-levéltárban. 26:

Next

/
Thumbnails
Contents